Demencia: nem vesszük észre a jeleket

Az életkor előrehaladtával egyre jellemzőbb, hogy néha elfelejtünk neveket, születésnapokat vagy tennivalókat, de fontos tisztában lenni vele, hogy nem minden esetben természetes, ha romlik a memóriánk.

Számos betegség okozhat demenciát, többek között az Alzheimer-kór is, amely a demens betegek mintegy háromnegyedét érinti. Alzheimer-kór esetén elsősorban a memória sérül: az új dolgokat jegyzi meg nehezebben a beteg, illetve a napi teendőket felejti el könnyen, például egy megbeszélt találkozót. De jellemző a gyakori dekoncentráltság is, míg másnál az alvászavar, a szorongás vagy a nyugtalanság hívhatja fel a figyelmet arra, hogy valami baj van.

demencia
Ademenciakezdetben nem akadályozza a mindennapi életet, de rosszabbodik

A depresszió sokszor az egyik első szimptómája az Alzheimer-kórnak - mondta Hidasi Zoltán, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának neu­rológus-pszichiáter szakorvosa a Világgazdaságnak -, és később is gyakran társul a betegséghez. Kutatásokból kiderül, hogy a fiatalabb korban vagy középkorúként átélt depressziós periódusok rizikótényezőként jelentős szerepet játszanak az Alzheimer-kór kialakulásában.

Becslések szerint a "felejtés betegsége" mintegy 36 millió embert érint a világon. Magyarországon is legkevesebb 150-200 ezer beteg lehet. Az Alzheimer-kór a tudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan, de időben megkezdett kezeléssel a lefolyása lassítható lenne. Csakhogy keveseknél ismerik fel a betegséget, emiatt csupán az érintettek alig néhány százaléka kap gyógykezelést.

A betegség egyik legjellemzőbb tünete a demencia vagy szellemi hanyatlás, amely a megismerési és gondolkodási funkciók súlyos károsodásával jár. Ha például a figyelem, a koncentráció, a megjegyzés, az írás vagy az ítélet­alkotás olyan mértékben sérül, hogy a mindennapi életvitelt jelentős mértékben akadályozza, akkor gyaníthatóan demenciában szenved a beteg - mondta a szakorvos.

Az értelmi hanyatlásra legtöbben az időskor szomorú velejárójaként tekintenek, holott a szellemi leépülés egyáltalán nem természetes folyamat, és nem is kizárólag az idős embereket érinti. Hogyan ismerhetjük fel a fiatalkori demencia első jeleit? Részletek!

Ennek előzménye lehet az enyhe kognitív zavar , amikor már van valamiféle károsodás a gondolkodási, megismerő funkciókban, de nem olyan súlyos, hogy a munka elvégzését, a családi életet vagy az érdekérvényesítést akadályozza. Ha valaki elfelejt bizonyos dolgokat, de kis cetlikre felírva emlékeztetni tudja magát a teendő elvégzésére, akkor enyhe kognitív zavarban szenved. Azért fontos ezt időben felismerni, mert az esetek egy részében később demencia alakulhat ki belőle.

Egy régebbi, több évtizeden át tartó svéd kutatásból kiderült, hogy ha egy középkorú embert tartós stressz ér (például válás, megözvegyülés, munkahelyének elvesztése), akkor ez 21 százalékkal növeli az Alz­heimer-kór és 15 százalékkal bármilyen demencia kialakulását.

Forrás: VG.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!