Nyúlterápia: az iskolai szorongást is csökkentheti

A nyuszi nem csak egy simgatható szőrgombolyag, sokkal több annál.

Úgynevezett osztálynyulakkal segítik a szorongó gyerekeket, felnőtteket. Az eddigi eredmények nem hagynak kétséget afelől, hogy ez a kedves kis szőrgombóc több, mint aminek eddig hittük.

nyuszi, nyúl
Nyúl és gyerek - nem csupán jó barátság. Fotó: Getty Images

Megvárjuk, hogy a nyúl magától lépjen velünk kapcsolatba. Ez egy nagyon fontos momentum: a gyerekek szépen megtanulják, hogy ennek nem az a lényege, hogy ráerőltetem a saját akaratomat, hanem egy kicsit türelmesebb leszek, és megvárom, amíg ő lép velem kapcsolatba. És ha később a nyuszit ölbe vesszük, akkor ha menni akar, nem lefogjuk és leszorítjuk, hanem hagyjuk az állatot, mert neki ennyi most elég volt.”

Így indul egy terápiás törpenyúllal végzett, a gyógypedagógiai oktatást kiegészítő foglalkozás, ebben az esetben egy olyan osztályban, ahova értelmileg akadályozott gyerekek járnakmondta el Suba-Bokodi Éva, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem társ- és hobbiállat szakmérnöke a Qubitnek.

Suba-Bokodi és Molnár Marcell, a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézetének egyetemi docense 2013 óta foglalkozik állatasszisztált szolgálatokat végző nyulak tenyésztésével, és azóta már neveltek ki osztálynyulakat, akik többek között az elsős kisgyermekek iskolába illeszkedését segíthetik, és támogató nyulakat, akikkel mások mellett idősotthonokba, óvodákba, iskolákba mennek foglalkozásokat tartani. A kutatók eredményei szerint az állatok 8-10 százalékkal csökkentették a beiskolázás miatti szorongás mértékét. Érdekesség, hogy az osztálynyúl a legszorongóbb gyerekhez megy oda.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!