Ezek az állatok megeszik a kicsinyeiket

Több okból is előfordulhat, hogy egy állat megeszi az utódját.

Bár az, ha valamilyen élőlény megeszi a saját utódát, szívtelennek tűnhet, számos oka lehet rá - írja az IFLScience. Az Európa nyugati részén élő mezei hörcsögök esetében a kukorica-alapú étrend okozott súlyos hiánybetegségeket. Kutatók megállapították, hogy a kukoricával táplált nőstények nagy arányban ölték meg utódaikat, és kannibalizmust is elkövettek, sőt, a kölykeiket a szokásos táplálékkészletük mellett tárolták.

A kutatócsoport megállapította, hogy ez a B3-vitamin (niacin) hiányának következménye. Az embereknél ez a hiány a pellagra nevű betegséget okozza, amely az idegrendszer károsodásával jár, ami aztán a viselkedés megváltozását okozhatja.

A tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a mezei hörcsögöknél is hasonló volt a helyzet, és amikor B3-vitamint kaptak, általában abbahagyták a kicsinyeik elfogyasztását.

hörcsög
Fotó: Getty Images

Egyes nyálkáshalfélék hím példányai is utódaik elfogyasztására vetemednek. A kutatók az egyik fajt tanulmányozva megállapították, hogy amikor a hímek az ikrák közelében vannak, a szaporodással kapcsolatos hormonok egy csoportjának, az androgéneknek a szintje mélypontra süllyed. Ennek eredményeként nem tudnak újra párzani, és így továbbadni a génjeiket. Azt pedig nem mindig hajlandóak megvárni, amíg az ikrák kikelnek, hogy újrakezdjék a párzást, ezért inkább megeszik őket, hogy megszabaduljanak tőlük.

Ezután az androgénszintjük ismét megemelkedik, és nem kell energiát pazarolniuk a kis számú ikra gondozására, és újra udvarolni tudnak a nőstényeknek, hogy remélhetőleg több utódot hozzanak létre.

A Smithsonian Nemzeti Állatkert gondozói 2014-ben maguk neveltek fel egy lajhárkölyköt, miután anyja „lenyelte” két testvérét. Az anya ugyanis azt hihette, hogy a kicsinyei nem maradnak életben.

Az első kölyök halva született, és amikor az állatorvosok megvizsgálták a megmentett kölyköt, kiderült, hogy fertőzése van. Az állatkert emlős-kurátora szerint feltételezhető, hogy a másik két kölyökkel is ez volt a helyzet.

A vadonban, ahol az erőforrások szűkösek lehetnek, az olyan utódok elfogyasztásával, amelyek amúgy sem maradnának életben, elkerülhető, hogy bármi is kárba vesszen. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!