WHO: a világ nem elég felkészült egy újabb pandémiára

A világ ma sem felkészültebb egy új pandémiára, mint amennyire a koronavírus 2019-es felbukkanása előtt volt – vélik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői.

A reformok hiánya, beleértve például a nemzetközi egészségügyi szabályozás területét is, azt jelenti, hogy a világ ma is éppen olyan sebezhető, mint bármikor korábban - idézi a Reuters hírügynökség a WHO azon bizottságának jelentését, amely a koronavírus-világjárvány megfékezésére tett válaszlépések hatékonyságát hivatott felmérni. A vizsgálatot Helen Clark új-zélandi exminiszterlelnök és Ellen Johnson Sirleaf, Libéria korábbi elnöke vezeti. A jelentés szerzői elismerik, hogy bár történtek előrelépések, kiemelve a WHO finanszírozásának emelését, ezzel együtt azonban a folyamatot túlzottan lassúnak ítélik.

Védőmaszkot viselő pár tandemezik az erős járványügyi korlátozásokkal érintett Pekingben május 18-án. Fotó: Getty Images

"Ma is ugyanazok az eszközök és ugyanaz a rendszer van a kezünkben egy pandémiás fenyegetésre válaszul, mint amely már 2019 decemberében is létezett. Ezek az eszközök pedig egész egyszerűen nem voltak elég jók" – mondta el Clark újságírók előtt. "Ha egy új pandémia jönne még idén, jövőre, de akár két éven belül, zömében ugyanott tartanánk. Vagy akár rosszabb is lenne a helyzet, tekintve a szoros pénzügyi helyzetet, amely sok, ha nem a legtöbb országban jelenleg fennáll" - tette hozzá.

A jelentést éppen azelőtt adták ki, hogy a jövő héten összeül Genfben az Egészségügyi Világyűlés (WHA), a WHO éves döntéshozó fóruma. A tagországok egészségügyi miniszterei alkotta testület ülésén várhatóan a bizottság által felhozott problémák is napirendre kerülnek. A bizottság ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy a témát magasabb szinten, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Közgyűlésén is vitára bocsássák, továbbá összehívjanak egy, a tagországok államfői által vezetett független tanácsot az egészségügyi fenyegetésekkel szembeni cselekvés előmozdítására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!