Újra át kell állítani az órákat

Az idén március 25-én, vasárnap kell átállítani az órákat. A rossz hír, hogy kevesebbet fogunk aludni, viszont tovább marad fent a nap.

Március 25-én (vasárnap) a nyári időszámítás kezdete miatt hajnali 2-ről 3-ra kell állítani az órákat, azaz veszítünk egy órát. A nyári időszámítás március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart.

Március 25-én hajnali 2-ről 3-ra kell állítani az órákat, óraátállítás nyári időszámítás tavasz idő óra bioritmus
Március 25-én hajnali 2-ről 3-ra kell állítani az órákat

Az átállás sokakat megvisel

Az érzékenyeknél fejfájás, napközben erős fáradtság, este pedig elalvási nehézségek jelentkezhetnek. Ennek oka az úgynevezett cirkadián ritmus felborulása. Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus korábban elmondta, hogy a cirkadián ritmus tulajdonképpen szervezetünk belső órája, amelyet egyaránt befolyásolnak belső tulajdonságok - a sejtjeinkben megtalálható gének - és külső hatások, mint például a világosság, a sötétség, a mozgás, az evés. Ennek felborulása sok kellemetlen és akár súlyos következményt is maga után vonhat. Hogy pontosan miket, kiderül korábbi cikkünkből, melyet a linkre kattintva érhetnek el.

Miért kell átállítani az órákat?

Az Európai Parlament képviselői egy februári állásfoglalásukban az évente kétszer esedékes óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát kezdeményezték. A 384 igen szavazattal, 153 ellenszavazattal, 12 tartózkodással elfogadott állásfoglalás szerint az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy széles nyilvánosság fejezi ki aggodalmát egészségi okokra hivatkozva az évente kétszer, márciusban és októberben esedékes óraátállítás miatt.

Számos tanulmány sikertelenül próbált meggyőző eredményt elérni a szabályozás előnyeit illetően, negatív hatásokat azonban rendre kimutattak az emberi egészségre nézve. Az EP-képviselők állásfoglalásukban felszólították az Európai Bizottságot, hogy végezzen alapos értékelést a nyári időszámításról szóló irányelvről, és szükség esetén tegyen javaslatot a felülvizsgálatára - írja a Napi.hu .

Az óraátállítás egészségügyi hatásai Tavasszal és ősszel is átállítjuk óráinkat, azonban a rohanó életvitelünkkel eleve felforgatott szervezetünket ezzel évente kétszer - hosszabb-rövidebb időre - még jobban megbolygatjuk. Hogy pontosan hogyan hat ránk az óraátállítás , kiderül korábbi cikkünkből

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!