Koronavírus: több embert érinthet a szaglásvesztés, mint gondolnánk

A koronavírus-fertőzést követően több mint egymillió ember hónapokig egyáltalán nem, vagy nem teljesen nyerte vissza a szaglását az Egyesült Államokban egy új tanulmány szerint.

Egy újonnan publikált amerikai tanulmány szerzői saját becsléseik alapján 700 ezer és 1,6 millió közé teszik azoknak a számát, akiknek a koronavírus-fertőzést követően megváltozott, vagy nem tért vissza a szaglásuk, és állapotuk 6 hónap elteltével sem javult - írja a CNN.

Noha a JAMA Otolaryngology-Head & Neck Surgery című szaklapban közzétett kutatás szerzői szerint az illatok és szagok iránti érzéketlenség a legtöbb érintettnél csak időleges, olyanok is vannak, akik soha nem nyerik vissza szaglásukat. Az általuk említett adat azért különösen aggasztó, mert arra utal, hogy a szaglásvesztés újonnan kialakuló közegészségügyi probléma lehet a koronavírus-fertőzésen átesetteknél.

koronavírus fertőzés utáni szaglásvesztés
Egyesek maradéktalanul visszanyerik szaglásukat a koronavírus-fertőzés után, mások nem. Fotó: Getty Images

Egyébként nem ez az egyetlen kutatás, ami ezzel a témával foglalkozik: egy tavalyi tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyan a covidos betegek több mint 70 százaléka egy hónap elteltével visszanyerheti szaglását , egyeseknél ez a folyamat sokkal lassabb lehet.

Nem mindegy, hogy milyen típusú a szaglásvesztés

John Hayes, a Penn State Mezőgazdasági Tudományok Főiskolájának munkatársa számos kutatást végzett ezen a területen. A COVID-19-en átesett betegeknél jellemzően háromféle hosszútávú szaglási zavart tapasztalt. Vannak, akik teljesen elvesztik a szaglásukat, vagy csökken az érzékelésük. Akad, aki "összekeveri" a szagokat, például virágillat helyett lábszagot érez. Megint mások egyfajta fantom végtag szindrómával küzdenek: olyan szagokat éreznek - például füst-, vagy vegyi anyagok szagát -, amelyek valójában nem is terjednek az adott helyen.

A CNN cikkéhez készült videóban néhány érintett "élőben" is megmutatja, hogyan reagál egyes illatokra. Egyikük elmeséli, hogy imádja a kávét, naponta több csészével is megiszik. De amikor megszagolja a pörkölt kávét, olyan, mintha égett gumi szagát érezné. Egy fiatal férfi pedig szemétszagként aposztrofálja a fokhagyma illatát.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) október elején tette közzé a hosszú COVID hivatalos definícióját. Ami azért jelentős előrelépés, mert noha régóta tudható, hogy a koronavírus-fertőzés egyeseknél hosszú távon elhúzódó tüneteket okoz, ennek az állapotnak eddig nem létezett hivatalos meghatározása - számolt be róla a Healthline.

Mivel jár, ha nem érzünk illatokat?

Akik soha nem szembesültek vele, hogy milyen, ha az ember teljesen elveszti a szaglását - és nem csak tompul az érzékelése, mondjuk egy megfázás miatt -, nem tudják, hogy ennek az állapotnak milyen komoly élettani hatásai lehetnek.

Befolyásolja többek között a táplálkozási szokásokat. Mivel a szagok iránti érzéketlenség gyakran együtt jár az ízérzékelés elvesztésével, az érintetteknél - akik nem érzik, nem élvezik az ételek ízét és illatát -, előbb-utóbb étvágytalanság alakulhat ki, ami a bevitt táplálék mennyiségének csökkenéséhez és minőségének romlásához vezethet. Emellett a társas kapcsolatok alakulására is hatással lehet: amennyiben az emberek nem érzékelik például a saját testszagukat, az kellemetlen helyzeteket szülhet - részletezi Hayes.

És ez még nem minden: egy 2014-es tanulmány szerint azok, akik elvesztették a szaglásukat, több mint kétszer nagyobb valószínűséggel esznek romlott ételt, mint azok, akiknek nincs ilyen problémájuk. A szaglás elvesztését korábbi tanulmányok a depresszióval is összefüggésbe hozták.

Még mindig sok a kérdőjel

Noha a mostani tanulmány tovább árnyalja a képet a koronavírus-fertőzés hátramaradó, hosszú távú hatásairól , a kutatók még mindig nem tudták pontosan kideríteni, hogy a COVID-19 miért okozhat egyeséknél szaglásvesztést. Sandeep Robert Datta, a Harvard Medical School neurobiológusa szerint valószínűnek tűnik, hogy orrban lévő támasztósejtekben - amelyek az ingerület vezetéséhez szükséges környezetet biztosítják - zavar keletkezik, és ez okozza a problémát. Ennek mielőbbi feltárása és megértése azonban még várat magára. Pedig fontos lenne, mert ez segíthet a tudósoknak abban, hogyan kiderítsék, hogyan lehet "visszanyerni" a szaglást, ha az egy bizonyos idő elteltével magától nem áll helyre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!