Fontos hír az mRNS-alapú vakcinákról

Az Európai Gyógyszerügynökség szerint a 80 év alattiaknál még korai a negyedik mRNS-alapú vakcina beadása.

Szakemberek egy ideje már latolgatják, hogy mikor érdemes beadatni a második emlékeztető oltást a koronavírus ellen. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) arra a következtetésre jutott, hogy még túl korai fontolóra venni az mRNS alapú vakcinák negyedik adagjának általános alkalmazását.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség közleményében azt írta, hogy az ajánlás az eddig uniós alkalmazásra ajánlott, mRNS alapú vakcinákra vonatkozik: a Pfizer-BioNTech közös fejlesztésű, Comirnaty nevű, valamint a Moderna vállat Spikevax nevű oltóanyagára.

második emlékeztető oltás
Szakemberek szerint egyelőre csak indokolt esetben ajánlott a második emlékeztető oltás beadása. Fotó: Getty Images

Biztató eredmények a védettségről

A negyedik adag hatásaira vonatkozóan Izraelből származó adatok azt mutatják, hogy egy második emlékeztető oltás, amelyet legalább 4 hónappal az első emlékeztető oltás után adtak be, helyreállítja az antitestszintet anélkül, hogy veszélyt jelentene az egészségre, vagy biztonsági aggályokat vetne fel. Az adatok azt is sugallják, hogy egy második emlékeztető oltás további védelmet nyújt a súlyos betegségekkel szemben, noha ennek időtartama még nem ismert.

Noha egyre több adat és információ gyűlik össze a koronavírus elleni védőoltások gyakorlatban tapasztalt hatékonyságáról, az újonnan felbukkanó variánsok okozta járványhullámok miatt még mindig nem egyértelmű, hogy pontosan mikor lehet szükség a következő emlékeztető oltás beadására.

A vizsgálati adatok szerint jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a harmadik oltás beadását követően a vakcinák nyújtotta védelem jelentősen csökkenne a 60 és 79 év közötti, valamint a 60 év alatti, egészséges immunrendszerű felnőtteknél. Arra sincs bizonyíték, hogy az oltóanyag negyedik adagja további védelmet biztosítana számukra, ezért általános alkalmazásuk egyelőre korai. Ha azonban a járványhelyzet megváltozna, és a fertőzési mutató emelkedne, szükség lehet egy negyedik oltás megfontolására ebben a korcsoportban - fogalmazott az EMA.

Kiknek ajánlott a negyedik oltás?

Megjegyezték ugyanakkor, hogy a 80 éves vagy annál idősebb felnőttek esetében az említett oltóanyagokból negyedik adagot vagy második emlékeztető oltást lehet adni. Az uniós gyógyszerügynökség kiemelte: az új típusú koronavírus és mutánsai ellen továbbra is az oltás a leghatékonyabb módja a súlyos betegségek megelőzésének. Az ECDC és az EMA is arra ösztönzi az EU-s állampolgárokat, hogy a nemzeti ajánlásokkal összhangban oltassák be magukat mind az első és második, mind pedig az emlékeztető adaggal.

Az EMA a helyi hatóságokkal közösen továbbra is figyelemmel kíséri az adatokat annak megállapítására, hogy az mRNS alapú vakcinákkal beoltottak körében növekszik-e a súlyos betegség kockázata - tették hozzá. Március végéig az európai felnőttek 83 százaléka kapott két oltást, és 64 százalékuk szerzett teljes védettséget a koronavírus ellen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!