Elképesztő hívások: mutatjuk, miért tárcsázzák a 112-t

Azt szinte már mindenki tudja, hogy a 112-es segélyhívó telefonszámot kell hívni olyan esetekben, amikor mentőre, rendőrre vagy tűzoltóra van szükségünk. Sokan viszont egyenesek tudakozónak használják ezt a vonalat, és olyan kérdésekkel is ezt a számot tárcsázzák, mint például „milyen nap van ma?”, vagy „hogyan derítsem ki, hogy az én gyerekem-e?”.

Megdöbbentő, mennyi felesleges hívás érkezik be a 112-es segélyhívó számra. A Magyar Rendőrség közösségi oldalán megosztott poszt szerint ebben az évben július 31-éig több mint 1,2 millió olyan hívás érkezett be, amikor nem kellett riasztani sem rendőrt, sem mentőt, sem tűzoltót. Tehát az év első 7 hónapjában naponta mintegy 5800, óránként 243, percenként pedig 4 felesleges hívás futott be a vonalra. Ez az idei hívások csaknem 47 százaléka volt.

segélyhívás
Megdöbbentő, mennyi felesleges hívás érkezik be a 112-es segélyhívó számra. Fotó: Getty Images

„Az asszony azzal fenyegetőzik, hogy kiugrik a kocsiból”

„Ma kedd van vagy szerda van? Még most sem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk azon az eseten, amikor a 112 operátorának teszik fel ezt a kérdést. És hiába hangzik el a helyes válasz, hogy »Kedd van«, a betelefonáló ragaszkodik a meggyőződéséhez és közli a társával: »Na ugye, hogy megmondtam, hogy szerda van!«” – olvasható a rendőrök posztjában. A mellékelt videóban azonban még ennél is hajmeresztőbb történetek hallhatóak. Például az, amikor a telefonáló Győrfi Pállal szeretne beszélni, mert szeretné megvenni a mentőszolgálat szóvivője által állítólag meghirdetett sarokülőt. Egy hallgatóan ingerült férfi pedig azzal hívta fel a 112-t, hogy „Menet közben az asszony azzal fenyegetőzik, hogy kiugrik a kocsiból, mit csináljak?”, amelyre az operátor azt tanácsolta, próbálják inkább megbeszélni a problémát egymás között.

Tavaly nyáron egy súlyos balesethez riasztották a mentőket. A bejelentő négy eszméletlen sérültről beszélt, ezért a mentésirányító két mentőhelikoptert és több esetkocsit is a helyszínre küldött – ott azonban kiderült, hogy az egész csak egy vicc volt.

A felesleges telefonhívások számát gyarapította az az illető is, aki azért tárcsázta a segélyhívó vonalat, mert nem tudta eldönteni, hogy a volt párja gyermekének vajon ő lehet-e az apja. De olyan kérdésekkel is fordultak már a segélyhívóhoz, hogy hogyan kell elindítani a mosógépet, vagy hogy a rehabilitációs központot miért nem lehet elérni telefonon.

Csak akkor hívjuk a 112-t, ha tényleg baj van!

A rendőrök vicces és egyben szomorú posztjának fő célja egyébként az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy mennyire sokan vannak, akik tudakozónak használják azt a vonalat, ami a segítségre szorulók számára lett létrehozva. „A 112-t akkor kell hívni, amikor baj van! Minden más esetben a 11800-as a tudakozót kell tárcsázni” – szögezték le a rendőrök.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!