A Richter szerint nincs gond az Esmyával

Mint ismeretes, az európai gyógyszerügyi hatóság (EMA) vizsgálatot rendelt el a Richter egyik zászlóshajójával, az Esmyával kapcsolatban. A gyógyszergyár minden szükséges dokumentációt és információt a hatóság rendelkezésére bocsát és együttműködik annak érdekében, hogy a vizsgálat mihamarabb lezáruljon.

Richter: nincs összefüggés az Esmya és a májkárosodás között

A Richter Gedeon gyógyszergyár szerint nincs összefüggés Esmya nevű gyógyszere és a májkárosodás között - reagált a társaság az MTI megkeresésére.

Esmya Richter Gedeon Nyrt. májkárosodás májátültetés májgyulladás gyógyszer
A Richter Gedeon Nyrt. együttműködik a vizsgálat során

Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs igazgatója a VG.hu-nak elmondta, hogy az Európa valamennyi országában forgalmazott, a méhmióma kezelésére szolgáló gyógyszert 670 ezer betegnél alkalmazzák, és mindössze négy esetben alakult ki májkárosodás.

Beke hangsúlyozta, a gyógyszergyár rendelkezésére álló klinikai vizsgálati adatok nem mutattak összefüggést a májkárosodás és a gyógyszer alkalmazása között . Ezért elképzelhető, hogy az említett betegeknél más gyógyszerek együttes alkalmazása vagy akár vírusfertőzés miatt következett be a károsodás.

Kijelentette, hogy a gyógyszergyár minden szükséges dokumentációt és információt a hatóság rendelkezésére bocsát és együttműködik annak érdekében, hogy a vizsgálat mihamarabb lezáruljon. A Richter ugyanakkor nem szeretné, hogy a gyógyszer forgalmazását felfüggesszék.

Az ESMYA a legígéretesebb készítmény: A 2012 óta forgalmazott Esmya a gyógyszergyár egyik legígéretesebb eredeti készítménye, amelynek forgalma 2016-ban 69 millió euró volt, 2017-ben pedig 85 millió euró bevételt vár a társaság. A Richter tavalyi összes konszolidált forgalma 390 milliárd forint, 1,251 milliárd euró volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!