Kozmikus sugárzás okozta a légiutas-kísérő halálát

Kozmikus sugárzás miatt halt meg egy rákbeteg légiutas-kísérő – állapította meg a dél-koreai munkaügyi hatóság. Ezzel ez lett az első azonosított üzemi haláleset, amelyért a kozmikus sugárzás felelős.

Gyomorrákban halt meg a Korean Air Lines egyik volt légiutas-kísérője. Az ügyben a múlt hónapban indított vizsgálatot az illetékes hatóság, amely arra jutott, hogy az érintett betegségét – és így a halálát is – a kozmikus sugárzás okozta.

légiutas-kísérő
Kozmikus sugárzás okozta egy légiutas-kísérő halálát. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Évente 1022 órát repült

Az elhunyt 1995 és 2021 között dolgozott légiutas-kísérőként, és évente mintegy 1022 órát töltött a levegőben, amelynek felében hosszú távú járatokon utazott európai és amerikai célállomásokra. Az ilyen utak során a repülőgép gyakran halad el az Északi-sark közelében, ahol a kozmikus sugárzás általában a normál szint ötszörösét is eléri, mivel az űrből érkező különféle sugárzások ellen védő légkör ott ritkább.

Ennyire veszélyes lenne a repülés?

A kozmikus sugárzás ugyan csekély mértékben van hatással az átlagos utazókra, de az eset aggodalmat váltott ki a légiközlekedési szektor dolgozói körében. A helyi nukleáris biztonságért felelős bizottság mérése szerint a légiutas-kísérőket 2017 és 2021 között évente átlagosan 5,42 millisievert (mSv) maximális sugárzás érte – ez a normál szint több mint ötszöröse.

Fogfájás, kiszáradás, trombózis – a repülés váratlan veszélyei
Mutatjuk, hogyan reagál a tested arra, ha hosszú időt töltesz egy 10 kilométeres magasságban haladó repülőgépen.

A Korean Air az eljárásban azzal érvelt, hogy a repülőgépek személyzetének egyik tagját sem érte az évi megengedett 6 millisievertnél több sugárzás, valamint, hogy a meghalt légiutas-kísérő betegsége és a kozmikus sugárzás között nem bizonyított az összefüggés. A hatóság azonban elutasította a légitársaság állításait, kijelentve, hogy jelentős a korreláció a betegség és az áldozatot az évek alatt ért, felhalmozódott sugárzás, továbbá a rendszeres hosszú távú repülés egyéb káros egészségi hatásai között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!