Vörös hajú démonok nyomában

Egy friss kutatás szerint a vörös hajért felelős gén azután fejlődött ki az emberben, hogy elődeink elhagyták Afrikát és hidegebb éghajlatra költöztek.

Az első világos bőrű és vörös hajú ember nagyjából akkor jelenhetett meg, amikor őseink 50 ezer évvel ezelőtt letelepedtek Európában.

A V6OL néven ismert génvariácó azután kezdte kivilágosítani az ember bőrét, hogy az elődök az erős afrikai naptól távolabb kerülve melanómaként ismert bőrrákfajta szintén ekkor ütötte fel a fejét.

A szakemberek a fenti felfedezést aközben tették, hogy dr. Saioa Lopez vezetésével ezer spanyolországi személy génállományának evolúciós fejlődését vizsgálták. Egy korábbi kutatásból emellett az is kiderült, hogy az Egyesült Királyságban és Írországban több mint 20 millióan hordozzák a vörös hajat okozó gént, legnagyobb gyakorisággal Skócia dél-keleti partjainál fordul elő, Edinburgh-ban pedig a lakosság 40 százalékában biztosan megtalálható a három gyakori vörös hajhoz kapcsolódó génvariáns egyike. A legnagyobb meglepetést azonban az okozta, hogy az észak-angliaiaknak is több mint 34 százaléka hordozó, vagyis Yorkshire és Humberside lakosságában ugyanolyan arányban találhatóak meg a vörös hajúak, mint Írországban.

Egyesült Királyságban és Írországban több mint 20 millióan hordozzák a vörös hajat okozó gént

A tanulmány 2343 ember közreműködésével készült el, akik annak érdekében készíttettek DNS-tesztet, hogy minél többet tudjanak meg az őseikről. A kutatók a vörös hajért felelős MC1R gén három variánsát keresték bennük, ahhoz ugyanis, hogy egy gyereknek vörös haja legyen , mindkét szülőben meg kell lennie a háromból legalább egy variánsnak, de még ekkor is csak 25 százalék lesz az esélye a vörös hajra.

A statisztikák alapján a skótoknak nagyjából hat százaléka (300 000 fő), míg az angoloknak négy százaléka (1,2 millió fő) rendelkezik ezzel a különleges színű hajkoronával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!