Ezért jó, ha Harry Pottert olvasunk

A Harry Potter olvasása csökkenti az előítéleteket egy most közzétett angol-olasz kutatás szerint. Az olvasáskor a főszereplővel jobban azonosuló gyerekek toleránsabbá váltak a különböző kisebbségekkel szemben - írta a brit Daily Mail.

Az olasz és brit kutatók elsőként 34 olasz általános iskolást vizsgáltak, akiket a bevándorlókkal kapcsolatos hozzáállásukról kérdeztek. A következő hat hétben részleteket olvastattak velük a Harry Potter-regényekből , majd hat hét leteltével újra kitöltették velük a kérdőíveket. Az új válaszok alapján a gyerekek empátiája nőtt a bevándorlókkal szemben.

Harry Potter csökkenti az előítéleteket

A kutatást ezután angol és olasz főiskolai diákok körében folytatták, akiket elsősorban a menekültekkel szembeni hozzáállásukról kérdeztek. A regényrészletek elolvastatása után kapott eredmények egybevágtak a korábbi olaszországi tapasztalatokkal.

A tanulmány szerint az olasz gyerekekre hatással volt "Harry Potter pozitív beállítottsága és viselkedése a kisebbségi csoportokkal szemben", amely lecsapódott a való életben mutatott gondolkodásukban is. Vagyis a regények olvasása az a szexuális kisebbségekkel szemben is - foglalta össze a kutatás eredményeit a Daily Mail.

A kutatók szerint a Harry Potter-regények fantáziavilágában sokrétűen jelenik meg az előítéletek kérdése. Például Voldemort, a regények főgonosza párhuzamba állítható Hitlerrel. Voldemort abban hisz, hogy minden hatalmat az "aranyvérű" varázslók kezébe kell adni, míg a "sárvérű" társaikat, a varázsképességek nélkül született "muglikat" és más fantázialényeket el kell nyomni vagy rabszolgasorba kell kényszeríteni.

Bár sokan állítják, hogy egy-egy könyv elolvasása megváltoztatta az életüket, tudományos bizonyítékot is sikerült találni arra, hogy a regények valódi, mérhető jótékony változást hoznak létre az agyunkban. A történetek befolyásolják az életünket, és bizonyos esetekben segíthetnek meghatározni a személyiségünket. A teljes cikket ide kattintva olvashatja el !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!