Az orvosok lassan a zsebünkben lesznek?

Mi kell ahhoz, hogy a mobiltelefonos technika beépüljön az egészségügybe? Mikorra becslik a szakemberek az m-health átfogó elterjedését? Milyen tendenciák uralkodnak? A Telenor második Jövőkutató Szimpóziumán jártunk.

Egyre több mobilos alkalmazás terjed el az okostelefonos felhasználók között, ezek közül is szép számmal találunk olyat, ami egészségügyi indíttatásból született, esetleg valamilyen tudatos életmódhoz kapcsolódó tematika mentén működik (lásd korábbi cikkünket kedvenc egészségügyi-életmód alkalmazásainkról ).

A kérdés persze adott: mennyire fogja a mobiltechnika és az internet befolyásolni az orvos és a beteg kommunikációját, illetve az egészségügyi ellátást? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vitattak meg hétfőn a szakemberek: Galántai Zoltán jövőkutató, Rab Árpád információstársadalom-kutató és dr. Meskó Bertalan orvosi blogger szólalt fel a mobil egészségügy múltját, jelenét és jövőjét elemző sajtóeseményen, amit a fővárosban rendeztek.

A rendezvényt Galántai Zoltán jövőkutató, a BME Jövőobszervatórium Kutatócsoportjának vezetője nyitotta: felvezető előadásában az egészségüggyel kapcsolatos korábbi utópiákat, technikai jóslatokat ismertette, melynek véleménye szerint a következő fázisa az m-health (lesz). Ez a technológiai újítás a felhalmozódó adatok problémájára fog választ adni: az egészségügyben a betegeknek egyre több adata, értéke és lelete keletkezik, az információtömeget pedig fel kell dolgozni, kezelni kell. Erre adhatnak megfelelő eszközöket a mobilos alkalmazások - feltéve persze, hogy a szakemberek el tudják érni, az érintettek éljenek is a nekik felkínált újszerű lehetőségekkel.

Északi példamutatás

Olvasson még több okostelefonról szóló cikket és hírt a HáziPatika.com-on!Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója szintén a felgyorsult információáramlást látja az okostelefonok "erejét": "Az okostelefon az a varázspálca, amelynek segítségével ideális megoldásokat nyújthatunk a túlterhelt egészségügyi rendszerek támogatására. A mobiltechnológia valóban csodákra képes" - fejtette ki a szakember.

A szimpózium apropójának is nevezhetjük, hogy az előadó ismertette a Boston Consulting Group (BCG) nemrég megjelent tanulmányát is, mely az m-egészségügyi (m-health) megoldások potenciális hatásáról szólt. Ebből kiderült például, hogyan takaríthat meg Norvégia 1,5 milliárd eurót az idősgondozásban távfigyelő megoldások segítségével, illetve több külföldi modellt említett, ami példaértékű lehet hazánk számára is.

Az egészségügy megújítása

"Az m-health lehet az egyik megoldás, ami segít új alapokra helyezni és megújítani küszködő egészségügyi rendszereinket, ösztönözni az egészséges életvitelt és javítani az életkilátásokat. A tanulmány szerint megfelelő mobil egészségügyi megoldásokkal 40 ezerrel tudnánk csökkenteni a kórházban töltött éjszakák számát" - jelentette ki Klausz Ferenc, a Telenor Magyarország fejlesztési vezérigazgató-helyettese, aki nem csak a kórházban töltött napok csökkenését várja a mobilos megoldásoktól, de ugyanúgy magasabb színvonalú egészségügyi szolgáltatást, egészségesebb munkaerőt és csökkenő egészségügyi költségeket állami szinten.

Mi a helyzet itthon?

És a megvalósítás már hazánkban is elkezdődött, bármily hihetetlen is: a telekommunikációs vállalat ugyanis 480 vérnyomás- és vércukorszint-mérő m-health eszközt vezetett be Szabolcs-Szatmár-Bereg megye öt kórházában a hatásosabb, minőségi betegellátás és a felesleges kórházi tartózkodás elkerülése érdekében (lásd az alábbi videót). A projekt keretében kilenc hónap alatt 50 ezer mérést végeztek, és ez idő alatt az intézmények költségei húsz, a betegeké összességében 30 százalékkal csökkentek (utazási kiadások elmaradásának, a kórházi napok számának csökkenésének köszönhetően).

A feladat adott, de vannak még akadályok

A szakemberek szerint Magyarországon is adottak a feltételek: szeretjük a mobiltechnológiát, egészségtelenül élünk és vannak már digitális egészségügyi adatbázisaink, tehát nem lehetetlen a mobilos megoldások széles körű bevezetése. Különösen azért, mert az emberiséget sújtó válságokra éppen az információs eszközkészlet adhat választ - fejtette ki Rab Árpád, a BME Információs Társadalom és Trendkutató Központjának igazgatója. A szakember eloszlatott egy téves feltételezést is, jelesül, hogy a mobiltechnológiák egészségügyben való terjedésének legfőbb akadályát az anyagi források hiánya jelenti. Mint mondta, a felmérések arról tanúskodnak, hogy az új típusú technológiai megoldások sokkal inkább azért késnek hazánkban, mert nem prior feladat a bevezetésük. Ráadásul itthon a lelkes mobilhasználók inkább a fiatal felhasználók közül kerülnek ki, az idősebbek - akiknek pedig igazán nagy szükségük lenne a korszerű megoldásokra - rendkívül elutasítóak ezekkel szemben.

Az orvos szemszögéből

Az orvosokat képviselve Meskó Bertalan kutatóorvos, a itt is elérhető ).

A szakértők - ha pontos víziókat és lehetséges céldátumokat nem is tudtak megnevezni - de abban legalábbis biztosan egyetértettek, hogy a sztetoszkóp óta az okostelefon a legnépszerűbb orvosi eszköz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!