A depresszió eddig nem ismert oka

Az emésztőrendszerünkben lévő baktériumok közössége az agyunkra is hatással van: kutatások szerint a depresszió, illetve a Parkinson-kór kialakulásában is szerepet játszhat.

Testünk felszínén, és szervezetünkben baktériumok milliárdjai élnek, nagy részük pedig létfontosságú feladatot lát el: segédkezik az anyagcsere-folyamatokban, vitaminok felszívódásában, vagy éppen a gyulladások leküzdésében. Kevésbé ismert, de ezek a mikroszkopikus életformák az agyunk működésére is hatással vannak, és hatással vannak például a depresszió, az autizmus és a neurodegeneratív betegségek kifejlődésére.

Bélflóra: bámulatos dolgok derültek ki Az utóbbi évek széleskörű nemzetközi kutatásai eredményeképpen megismerhettük a mikrobiom fogalmát, melynek segítségével valódi válaszokat kaphatunk arra a kérdésre, hogy pontosan hogyan vezet a bélrendszer egyensúlyának felborulása a ma népbetegségnek számító kórképek megjelenéséhez. Kattintson !

Így hatnak a hangulatunkra a baktériumok

Japán kutatók egereken végzett kísérletekkel igazolták, hogy a baktériumok milyen hatással vannak a hangulatváltozásainkra. Hagyományos, illetve steril környezetben nevelkedett egereknél is vizsgálták a stresszhormonok termelődését, és azt vették észre, hogy a mikrobákkal sosem érintkezett állatoknál ugyanaz az inger közel kétszeres hormonszint-emelkedést eredményezett. A kutatók most annak módjait keresik, hogy ezeket a baktériumokat hogyan lehetne felhasználni a mentális egészség javításához.

Az emberi mikrobiom legnagyobb részét az emésztőrendszerünkben lévő baktériumközösség adja - de hogyan hatnak ezek az agyunk működésére? Többféle úton is: például a koponya és a gyomor közötti legfontosabb idegpályán, az úgynevezett bolygóidegen keresztül, vagy az immunrendszer befolyásolásával, melyre szintén képesek bizonyos baktériumtörzsek. Az étkezéssel bejuttatott rostokat a bélbaktériumok rövid láncú zsírsavakká is alakítják, amelyek szintén hatással vannak a szervezetünk egészére.

Az emésztőrendszerben lévő baktériumok a depresszió kialakulását is elősegítik
Az emésztőrendszerben lévő baktériumok a depresszió kialakulását is elősegítik

Az egészséges mikrobiom változatos összetételű, rengeteg baktériumtörzs összessége alkotja. Kutatók megfigyelték, hogy a depresszióban szenvedők mikrobioma jóval kevesebb baktériumtörzsből áll - ez a változás önmagában nem feltétlenül indokolja a depresszió kialakulását, a kettő közötti összefüggés azonban jól látható - vélekedik Prof. Ted Dinan, a Cork Egyetemi Kórház professzora. Hogy ezt az összefüggést tisztábban lássa, a professzor és kutatócsapata depressziós emberek bélbaktériumait ültették át állatokba. A transzplantációt követően a kísérleti patkányok is depresszióba estek, nem érdekelte őket a cukros víz sem, amiből korábban nem győztek eleget fogyasztani.

Hasonló módon vizsgálták a Parkinson-kór és az emésztőrendszerben lévő mikrobiom kapcsolatát. Ez esetben is kiderült, hogy a betegséggel küzdő emberek baktériumközösségének összetétele jelentősen eltér az egészséges emberben kimutatható baktériumtörzsektől. A kutatók azt feltételezik, hogy a baktériumok elsősorban a betegség motoros tüneteinek kialakulásáért felelősek. Az összefüggés további kutatásokat igényel, amelyek siker esetén a későbbiekben új terápiák előtt nyithatják meg az utat.

Forrás: BBC Health

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!