A magas emberek jobban bírják a hőséget

Egy triatlonosokat vizsgáló kutatás összefüggést fedezett fel a versenyzők testalkata és aközött, hogy milyen gyorsan futnak meleg és hideg időben.

Egy 171 Ironman triatlonost vizsgáló kutatás szerint a magasabb és vékonyabb versenyzők jobban bírják a hőségben futást, míg az alacsonyabb, zömökebb testalkatúak a hidegben teljesítenek jobban – írja a BBC. Mindez viszont csak a férfiak tekintetében igaz.

A triatlon során a résztvevőknek úszniuk, kerékpározniuk és futniuk kell. A tanulmány szerzői azért ezt a sportágat választották, mert itt összemérhetők a teljesítmények egy evolúciós szempontból fontos képességben (a futásban), valamint olyanokban, amelyek nem annyira voltak jelentősek (úszás és biciklizés). A legnagyobb különbségek pedig éppen a futásban mutatkoztak meg.

magas ember fut
A magas futóknak a melegebb éghajlat való Fotó: Getty Images

A szerzők szerint ez azt jelentheti, hogy az emberi test felépítése és teljesítménye a hőmérséklethez is képes alkalmazkodni. Ezt már az állatvilágban is megfigyelték: a hideg éghajlati területeken élő állatok zömökebbek, rövidebb, vastagabb végtagokkal, hogy kisebb felületről veszítsenek hőt. Ezzel szemben a meleg éghajlaton élő állatok karcsúbbak, hogy ne melegedjen fel gyorsan a szervezet.

Természetesen ez nem csökkenti a motiváció és a felkészülés jelentőségét. „Érdemes számításba venni, hogy milyen hőmérsékletű helyszíneken zajlanak a versenyek, és azt választani, ahol a testalkatunk révén a legjobban teljesíthetünk” – mondta Ryan Calsbeek, a Dartmouth-i Főiskola professzora, a tanulmány szerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!