Így gyógyítanak az erdők

Dr. Eeva Karjalainen, a finn erdőkutató intézet szakértője szerint sokan ellazulunk és jól érezzük magunkat a természetben, de csak kevesen tudják, hogy a természet gyógyító hatását tudományos bizonyítékok is alátámasztják.

Az erdők és más természetes, zöld környezetek csökkentik a stresszt, javítják a kedélyállapotot, csökkentik a dühöt, illetve az agresszivitást és fokozzák az általános boldogság érzését. Az erdei séta ezen kívül az immunrendszerünket is erősíti azáltal, hogy növeli a ráksejteket elpusztító természetes ölősejtek aktivitását és számát.

Számos tanulmány kimutatta, hogy stresszes, illetve nagy koncentrációt igénylő helyzetek után az emberek jobban regenerálódnak természetes környezetben. A természet lágy ölén gyorsabban csökken a vérnyomás, a pulzusszám, az izomfeszültség és a stresszhormonok száma. A zöld környezetben a depresszió, a düh és az agresszivitás is csökken, a gyerekekben pedig enyhülnek a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar tünetei, amikor a természetben játszanak.

A mentális és érzelmi jólét mellett a leggyakoribb vényköteles gyógyszerek több mint a fele tartalmaz a természetből származó összetevőket: a petefészek- és az emlőrák ellen alkalmazott Taxolt például a tiszafából nyerik, a fogszuvasodás elleni Xylitolt pedig fakéregből vonják ki.

Dr. Karjalainen vezeti majd a 2010-es IUFRO Erdészeti Világkongresszus az erdők egészségügyi előnyeiről szóló ülését Szöulban. A szakértő szerint a zöld területek megóvása óriási jelentőséggel bír az emberek stresszmentesítésében és az egészségmegőrzésben. Pénzügyi előnnyel is jár, mivel javítja az emberek munkaképességét, és csökkenti az egészségügyi kiadásokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!