Péntek este: vad bulizás vagy tévénézés?

Szakértők szerint megvan a tudományos magyarázat arra, miért szeretik egyesek vad bulizással, mások pedig egy csésze tea társaságában eltölteni szabad estéiket.

A legfrissebb kutatási eredmények szerint ugyanis az extrovertáltak és introvertáltak agya eltérően reagál a különböző élményekre.

Töltse ki tesztünket, kattintson ide! A vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy míg az extrovertáltak az azonnali intenzív élményeket keresik, addig az introvertáltakat inkább feszélyezik a túl erős ingerek. Az extrovertáltak általában az emberek arcára összpontosítják a figyelmüket, az introvertáltak viszont inkább a kisebb részletekre figyelnek oda, ami segíthet megmagyarázni miért nem kedvelik a túlzottan mozgalmas helyzeteket.

Yu Fu és Richard Depue, a Cornell Egyetem tudósai egy csoport egyetemistát vizsgáltak meg, akik között egyaránt voltak extrovertáltak és introvertáltak is. A résztvevőknek egy, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarkezelésére szolgáló szert (Methylphenidate hatóanyagút) adtak, ami a jókedvért felelős dopamin termelésére ösztönzi az agyat. A résztvevőket a szer beadása után megkérték, nézzenek végig egy videót. Eközben viselkedésük megfigyelésével (például, hogy milyen gyorsan doboltak ujjukkal az asztalon) agyuk dopaminkiválasztását is folyamatosan figyelemmel kísérték.

A vizsgálatból kiderült, hogy az extrovertált személyiségű résztvevők minden esetben valóságos dopamin-löketet kaptak az erősebb impulzusoktól, míg az introvertáltak nem. A tudósok szerint ebből is látszik, hogy az introvertáltak agya merőben másként működik, mint az extrovertáltaké.

"Ezek a kutatási eredmények segíthetnek feltárni azokat az idegrendszeri működési folyamatokat, amelyek következtében az extrovertált személyiség kialakul" - nyilatkozta Charles Carver kutató, aki szintén részt vett a vizsgálatban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!