Étcsokoládé: a krónikus fáradtság szindróma új ellenszere

A keserédes íze és az agyműködést serkentő hatásai miatt is nagy népszerűségnek örvendő étcsokoládé a krónikus fáradtság szindróma tüneteit is képes enyhíteni - állítják a brit szakemberek.

A keserű csokoládéról már régóta köztudott, hogy olyan kémiai anyagokat tartalmaz, amelyek serkentik az agyműködést, de a szakembereknek most sikerült először bizonyítékokat találniuk arra, hogy az édesség a krónikus fáradtság szindróma tüneteit is képes enyhíteni. Az angliai Hull Egyetem és a Hull York Medical School kutatói tíz olyan pácienst vontak be a kutatásukba, akik a betegség súlyosabb formáitól szenvedtek.

A résztvevőknek nyolc héten keresztül naponta három alkalommal 15 gramm étcsokoládét kellett enniük, majd egy kis szünet után egy alacsonyabb kakaótartalmú, de ízében megegyező fajtával folytatták az édes kísérletet. Ezen kívül semmilyen egyéb változtatás nem történt az étrendjükben. Az eredményeket a Nutrition Journal nevű szakfolyóiratban közölték.

Csokimikulásokat teszteltünkA páciensek jelentős javulásról számoltak be az állapotukat illetően. "Az eredmények azért is óriási jelentőségűek, mert csupán kis létszámú alannyal dolgoztunk. További vizsgálatra lesz szükség ahhoz, hogy láthassuk, milyen a hatás, ha nagyobb számú emberre terjesztjük ki a kísérletet, de minden esetre a mostani eredmények igazán bátorítóak lehetnek azok számára, akik krónikus fáradtság szindrómától szenvednek" - hangoztatta Steve Atkin, a tanulmány vezetője.

A krónikus fáradtság szindróma tünetei közé tartozik többek között a hosszan - hat hónapig, vagy akár tovább - tartó súlyos fáradtság, a fejfájás, az izomfájdalmak és a koncentrációzavar - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában .

Az orvosi körökben egyelőre vita tárgyát képezi, hogy a krónikus fáradtság szindróma vajon az úgynevezett krónikus kimerültség tünetegyüttes (ME) körébe tartozik-e, vagy attól elkülönülő betegség. Az ME nagyjából 250 ezer brit ember életét keseríti meg.

Képgaléria: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!