Az alváshiánytól romlik a memória?

Eddig sem volt titok, hogy a kor előrehaladtával a memória hanyatlásnak indul, megnehezítve az új ismeretek elsajátítását. Egy friss tanulmány szerint a szükségesnél kevesebb mély alvás fokozhatja a problémát.

A Kaliforniai és a Northwestern Egyetem kutatóinak eredményei alapján az idősek kevesebb időt töltenek mélyalvásban, mint a fiatalabb vizsgálati alanyok, és ez közvetlen módon rontja az emlékezőképességet . A szépkorúak 55 százalékkal kevésbé voltak képesek fölidézni az új ismereteket az alvást követően. Az összefüggések megállapításához használt minta azonban kis létszámú volt, elsősorban nőket tartalmazott és csak a szópárok megjegyzésére használt memóriára terjedt ki. A szerzők szerint azonban ez elegendő ahhoz, hogy felhívja a figyelmet az idősek alvásproblémáinak megoldására.

"A fiatal felnőttek friss emlékei alvás után is megmaradtak" - magyarázta Matthew Walker neurológus és pszichológus professzor. "Az idős embereknél viszont már nem ez volt a helyzet. Náluk komoly mértékű felejtés következett be, melynek fő oka, hogy az évek múlásával a szervezet egyre kevésbé képes minőségi mély alvásra" - tette hozzá a szakértő.

A kísérlet során 18, átlagosan 20 esztendős fiatalnak és 15 idős embernek, akik átlagosan 72 évesek voltak, kellett memóriateszten részt vennie, utána megfigyelték idegrendszeri aktivitásukat alvás közben, végül ismételt emlékezetvizsgálat következett. Az eredményekből kiderült, hogy bár a pihenést megelőzően nagyjából hasonló volt a két csoport memóriája, az idősek emlékképei jelentősen megkoptak ébredéskor. Ez a különbség zavaró lehet olyan élethelyzetekben, amelyek fokozott koncentrációt vagy pontos emlék-felidézést igényelnek - mondta dr. Phyllis Zee, az egyesült államokbeli Northwestern Egyetem Alvászavar Központjának vezetője.

"Alvásra nemcsak tanulás előtt, de utána is szükség van, hogy az emlékek a rövid távú memóriából átkerüljenek a hosszú távúba" - vázolta föl Walker professzor, aki kollégáival együtt úgy véli: az eltérés első számú kiváltója, hogy az idősek nem töltenek annyi időt mélyalvásban, mint a fiatalok.

"A korral jár, hogy a pihenés egyre gyakrabban megszakad, főleg különböző fájdalmak és hólyagpanaszok miatt. Ez a nappali tevékenységekre is kihat" - egészítette ki Paul Reber, a Northwestern Egyetem professzora. Az eredmények a Nature Neuroscience című szakfolyóiratban jelentek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!