Nettó 77 ezer forintért keresnek konyhai kisegítőket

Csupán a minimálbér felét fizetnék a Kerekegyházi Bóbita Óvodában egy 8 órás konyhai kisegítő munkakörért.

Összesen bruttó 116 ezer forintot kaphat kézhez havonta, aki a jelentkezik a Kerekegyházi Bóbita Óvoda konyhai kisegítői pozíciójára - írja az RTL Híradó. A város polgármestere szerint ennél több fizetést nem adhatnak, mert megszegnék a közmunkára vonatkozó kormányrendeletet. Az érintettek ugyanis közfoglalkoztatottak lesznek.

Napi 8 óra munka havi 77 ezer nettóért

Az óvoda konyhájára két embert keresnek, olyanokat, akik regisztrált álláskeresők, és szeretnének közfoglalkoztatottak lenni. Napi 8 órás munkarendben kellene dolgozniuk azért az összegért, amelynek még a duplájáért is nagyon nehezen találni embert erre a munkakörre - derül ki a riportból.

mosogatás
Nagyon alacsony fizetést ajánlott a munkáért az óvoda.

Kelemen Márk polgármester a híradó kérdésére azt írta, hogy két dajka nyugdíjba megy rövidesen, és a helyükre két eddigi közfoglalkoztatottat vesznek fel. Az ő állásuk lesz augusztus elsejétől szabad. Ha szeretnének sem tudnának több pénzt fizetni nekik –  írta, mert „a közfoglalkoztatási bér a minimálbér 50 százaléka az erről szóló kormányrendelet szerint. Ettől eltérni nem lehet.”

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint az eset egyáltalán nem egyedi, és egyszerűen spórolásról van szó. Szerinte a településeknek nincs elég pénzük, és így csökkentik a költségvetésben a bérkeret terheit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!