Magyar nyugdíjasok százezrei kerülhetnek bajba januárra

Az előrehozott nyugdíjkifizetés miatt nagyon nehéz helyzetbe kerülhet január első felére több százezer nyugdíjas.

„Valamit tennünk kell, nem fordíthatjuk el a fejünket” – ezzel a felhívással kér segítséget a legszegényebb idősek számára a Civil Bázis Egyesület, amely a Népszava beszámolója szerint krízisalapot is létrehoz. A korai decemberi nyugdíjkifizetés miatt veszélybe kerülhet az 500 ezer legszegényebb nyugdíjas.

A cikkben emlékeztetnek: a decemberi ellátást korábban kapták meg az idősek, a megszokott 10-e vagy 12-e helyett már tegnap jóváírták a számlákon, a következő viszont csak január 12-én érkezik. Így a két nyugdíj kifizetése között a szokásos egy hónap helyett, több mint 40 nap telik majd el. A Civil Bázis Egyesület – és egyébként már több nyugdíjas szervezet is figyelmeztetett –, hogy a 140 ezer forintból, vagy még annál kevesebb havi ellátásból élő idősek nagy bajba kerülhetnek emiatt.

Korábban a Nyugdíjas Parlament kezdeményezte, hogy a legkisebb ellátáshoz jutó nyugdíjasok kapjanak az év végén egyszeri, 40 ezer forint összegű juttatást. Ebből nem lett semmi, a Pénzügyminisztérium a lapnak azt válaszolta: az alacsony nyugdíjjal rendelkező időseknek lehetőségük van egyszeri, méltányossági alapú nyugdíjemelést kérni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +8 °C

Tartósabban felhős, csapadékos tájak északkeleten, keleten lehetnek, másutt nyugat felől újra egyre nagyobb területen szakadozik a felhőzet, kisüt a nap, gomolyfelhők képződnek. Ezekből záporok, helyenként zivatarok alakulnak ki. Estétől egyre többfelé párássá válik a levegő, köd képződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között várható, ennél hűvösebb a tartósabban csapadékos északkeleti, keleti tájakon lehet. Vasárnap még mindig a melegfronti hatás érvényesül, további nedves léghullámok érkeznek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra