Megemelhetik a vízdíjat

Várhatóan megemelik a vízdíjakat: erre tíz éve nem volt példa. A Fővárosi Vízművek esetében az előállítási költségek kétszer annyiba kerülnek, mint amekkora bevételük van.

"Az egész hazai vízszakma megnyugodott attól, hogy a kormány végre önálló államtitkárságot hozott létre a vízügyek kezelésére és nekilátott a vízdíjak rendezését célzó törvénymódosításnak. Azt már több fórumon, így az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának ülésén is bejelentették, hogy új egységes vízdíjat alakítanak ki" – mondta Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a Népszavának.

A kiszivárgott információk szerint szerint ez az államtitkárság határozná meg, hogy melyik településen, hol és milyen hosszú vezetéket újíthatnak fel, illetve hol végezhetnek korszerűsítést, indíthatnak fejlesztési projektet.

Jelenleg Budapesten az átlagos vízfogyasztás háztartásonként havi 10 köbméter, vidéken körülbelül 7 köbméter felett van. A fővárosban 218 forintba kerül egy liter víz, így a havi számlák 3000 forint alatt vannak, miközben az ivóvíz kutakból való kitermelése és eljuttatása a háztartásokhoz, az ehhez szükséges infrastruktúra működtetése, karbantartása és pótlása csaknem a duplájába kerül a bevételeknek

ivóvíz fővárosi vízművek vízdíj
Havi tíz köbméter vizet fogyasztanak háztartásonként Budapesten. Fotó: Getty Images

A fővárosi cég, ahogy az ország többi vízszolgáltatója, tíz éve nem emelhette a vízdíjat.

Tüttő Kata szerint a Fővárosi Vízművek idei várható vesztesége 10 milliárd forint lesz.

„Budapesten 80 kilométer csövet kellene cserélni évente. Ehhez képest a legjobb évben sem futotta többre 20 kilométernél, de akadt jó néhány év, amikor egyre se tellett” – mondta a főpolgármester-helyettes a Népszavának. A jelenlegi vízdíj emelése biztosra vehető, de szerinte a lakossági díjhoz most nem is kellene feltétlenül hozzányúlni, ha a gazdasági társaságoknak a valós költséget tükröző árat szabna a kormány. A hatályos jogszabály ugyanis kifejezetten lehetőséget ad arra, hogy a lakossági fogyasztók esetében a miniszter kedvezményes díjrendszert alkalmazzon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!