Hihetetlen, de még mindig tudtak drágulni a budapesti lakások

Budapesten az új építésű projektekben kínált lakások átlagos négyzetméterára 1,592 millió forint volt az idei második negyedévben, ami az első negyedévhez képest mindössze 1,3 százalékos emelkedés – írja az Otthon Centrum (OC) közleménye.

12,2 százalékkal magasabbak a négyzetméterárak, főként a tavalyi extrém áremelkedés következtében. Budapesten 932 ezer és 3,081 millió forint között váltakozik az átlagos kínálati négyzetméterár - ismertette a közleményben Soóki-Tóth Gábor, az OC elemzési vezetője. A kerületek között soha nem volt még ilyen mértékű árkülönbség - tette hozzá a szakember.
Az
Otthon Centrum júniusi felmérése szerint Budapesten 338 új lakás beruházás indult el, ezekben 26 700 lakás épül. A projektek száma 2,4 százalékkal, a lakások száma 1 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest.
A legdrágább kerületek sorrendje megegyezik az előző negyedévivel. Továbbra is az V. kerület vezet 3,081 millió forintos átlagos négyzetméterárral, amelyet a II. kerület 2,99 milliós fajlagos ára követ. A lista harmadik helyén a XII. kerület áll 2,90 millió forintos négyzetméterárral. Az átlagos kínálati négyzetméterár az I. és a VI. kerületben is meghaladta a 2 millió forintot: előbbinél 2,64 millió, utóbbinál 2,13 millió forint volt a fajlagos ár.     

ingatlan lakás árak
fotó: Getty images

A budai és a belvárosi kerületek többségében 1,5 millió forint felett alakult a négyzetméterár átlagos értéke. A külső pesti kerületekben és a XXII. kerületben (Budafok-Tétény) egymillió forint körüli négyzetméterárak a jellemzőek. A legolcsóbb kerület a XV. kerület lett 932 ezer forintos átlaggal; egyedül ebben a városrészben kínálnak egymillió forint alatt egy négyzetmétert.     

A közleményben Soóki-Tóth Gábor emlékeztetett rá, hogy évek óta a XIII. kerület vezeti a projekt- és lakásszámok listáját. A 61 projekt és 7700 épülő és tervezett lakás a kerületek között kiemelkedő, bár nem tekinthető rekordnak. A második a XI. kerület 42 projekttel, az óbudai III. kerület pedig 39 projektjével a harmadik lett a listán. A legkevesebb projekt az I. és az V. kerületben indult el, összesen kettő, míg lakásszámban az V. kerületben épülő, mindössze 21 lakás a legkevesebb a 23 kerület adatait összegző listán.    

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!