Felforrósodott palackból ne igyuk meg a vizet

A nyári melegben felmelegedett ásványvizet, üdítőt inkább már ne fogyasszuk el – figyelmeztetett Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos. Az is kifejtette, miért tanácsolja ezt.

Ivott már ásványvizet napon felmelegedett műanyagpalackból? Ezután inkább ne tegye!” Ezzel a szöveggel tett közzé  felhívást közösségi oldalán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Egy levélíró arra volt kíváncsi, hogy vajon kioldódhatnak-e egészségre ártalmas anyagok az élelmiszerbe a műanyag csomagolóanyagokból. A kérdezőnek Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos válaszolt.

A szakember leszögezte, hogy rendeltetésszerű használat mellett nem fordulhat elő, hogy a műanyag csomagolóanyag beszennyezze a benne tárolt ételt vagy italt. „A tudatos, felelős magatartás azonban nagyon fontos mind a fogyasztók, mind pedig a kereskedők részéről” – fűzte hozzá.

vízfogyasztás, műanyag
A kocsiban maradt a víz? Ne igyuk meg! Fotó: Getty Images

Nem minden műanyag bírja a hőt

Rengeteg típusú műanyagból készülhetnek mindennap használatos tárgyaink, és mindegyik különböző összetétellel és eltérő tulajdonságokkal rendelkezik. Így míg egyes termékek mikrohullámú sütőben vagy fagyasztóban is használhatóak, addig más műanyag tárolók megolvadnának vagy összetörnének ilyen körülmények között.

Gyakran használunk ételtárolókat különböző célokra, ezért joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon milyen dobozokat érdemes választani. Szakértő segít eldönteni, hogy a műanyag vagy az üveg mellett tegyük-e le a voksunkat.

Bognár Lajos szerint a legfontosabb, hogy mindig figyelmesen olvassuk el az adott termék használati utasításait és a biztonsági figyelmeztetéseket. „Ha például azt írták a műanyagdobozra vagy zacskóra, hogy napfénytől védett, hűvös helyen tárolandó, akkor ezt az információt a csomagolóanyag és a benne tárolt élelmiszer együttes védelme érdekében tüntették fel. Ha egy ilyen terméket – a használati utasítás ellenére – hosszabb ideig kiteszünk a sugárzó napfénynek, szinte biztos, hogy nemkívánatos vegyületek oldódnak ki a csomagolóanyagból” – figyelmeztetett a szakember.

A kocsiban maradt a víz? Ne igyuk meg!

Az országos főállatorvos szerint a fenti okok miatt nagyon fontos – a hőség miatt ráadásul időszerű is – felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy ha nyári melegben az autóban felejtjük az ásványvizet vagy üdítőt, akkor azt később már ne fogyasszuk el. A folyadékban ugyanis akkor már jó eséllyel megtalálhatóak a műanyagból kioldódott vegyületek. Ráadásul a meleg a baktériumok szaporodásának is kedvez.

A szakértő kitért arra is, hogy nemcsak a fogyasztóktól várható el az odafigyelés, hanem a kereskedőktől is. „Az üzleteknek is figyelniük kell arra, hogy ilyen jellegű árut ne helyezzenek közvetlenül a kirakatüveg mögé” – írta. A kommentelők azonban megjegyezték, hogy egyes boltok a hűtést nem igénylő termékeket szabadtéren, az üzlet udvarán tárolják. Bár néhány esetben van ugyan előtető az áru felett – tehát nem tűz rá közvetlenül a nap –, azonban a kánikula idején akár az árnyékban is mérhetünk 30-35 Celsius-fokot. Jól nézzük meg tehát, honnan vásárolunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Fokozatosan javulnak a látási viszonyok, de még így is nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű - legfeljebb kevés helyen szakadozhat átmenetileg a felhőzet. Helyenként szitálás, északkeleten akár kisebb eső is előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de Sopron és a Bakony térségében olykor előfordulhatnak élénk széllökések.A hőmérséklet alig változik, az időszak során 2 és 8 fok között alakul. Még pár napig frontmentes idő várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!