Orvosmeteorológia: megvisel az átvonuló hidegfront

Hidegfront vonul át az ország felett, amely az elmúlt napokhoz képest országszerte jelentős lehűlést hoz. A hét végére azonban visszatér a nyárias meleg.

Lassan vonul kelet felé ma a vastag felhőzet és a csapadékzóna, amelynek előterében azonban még erőteljes gomolyfelhő-képződésre, valamint záporokra, zivatarokra is számítani lehet. A szél északnyugatira fordul, egyben nagy területen megerősödik, sőt, az Észak-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. A legmagasabb nappali hőmérséklet csupán 19 és 27 fok között alakul: az esős tájakon várhatóak az alacsonyabb értékek. Késő estére 12-18 fok közé hűl vissza a levegő.

Balaton, felhős idő
Felhős, viszonylag hűvös időre számíthatunk ma a hidegfront hatására. Fotó: Getty Images

A hidegfront hatására immár délkeleten is enyhül a kánikula. Ugyanakkor a fronthatás és az erős szél sokaknál okozhat kellemetlen orvosmeteorológiai panaszokat. A frontérzékenyek körében fejfájás, vérnyomás-ingadozás, görcsök, fokozódó ízületi fájdalmak egyaránt jelentkezhetnek. Öröm az ürömben, hogy a csapadékos idő átmenetileg csökkenti a pollenterhelést. Mindazonáltal a front átvonulását követően ismét romlás várható a pollenhelyzetben. A többi között a parlagfű virágporának koncentrációja is elérheti az allergiás tüneteket okozó közepes szintet a levegőben.

Visszatér a meleg

Éjjel aztán a keleti határ közelében is elkezd már csökkenni a felhőzet, megszűnik a csapadék. Holnap így országszerte napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel. Napközben csak helyenként fordulhat elő egy-egy zápor, főként az északkeleti területeken. Sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik az északnyugati, majd a délnyugati szél. Délután 21 és 26 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk.

Pénteken általában napos időben lesz részünk gomoly- és fátyolfelhőkkel, de északkeleten több felhő lehet. A nyugati, északnyugati határnál nem kizárt egy-egy zápor, zivatar besodródása. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. A hajnali 9-14 fokos minimumok után délutánra 26 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!