Orvosmeteo: a tegnap tomboló vihar napsütéssé szelídül

Délelőtt még felhős, délutánra már napos idő várható, ráadásul ma már fronthatás sem kínozhat.

A tegnapi vihar után ma egyre többfelé csökken, feloszlik a felhőzet, a nap második felében már sokfelé napos időben lesz részünk. Legtovább a déli, délnyugati országrészben maradhatnak felhősebb területek. Csapadék az ország döntő részén nem várható, a kora délelőtti órákig északnyugaton, nyugaton fordulhat még elő gyenge eső. A Nyugat-, Délnyugat-Dunántúl kivételével az északi, északnyugati szelet nagy területen élénk lökések kísérik, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcsérték 21 és 26 fok között várható, késő estére 12 és 19 fok közé hűl le a levegő – áll a Kiderül előrejelzésében.

mosolygós kislány a teraszon
Ma kellemes, kiülős programot is tervezhetsz. Fotó: Getty Images

Ma napközben a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet és csillapodik a szél, megszűnik a fronthatás. A pázsitfűfélék pollenkoncentrációja országosan a közepes-magas tartományban alakulhat. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!