Orvosmeteorológia: fejfájás és alvászavar keserítheti meg a szombatot

Kellemetlen panaszokat okozhat a szombati kettős front.

A Kiderül előrejelzése szerint az északnyugatról délkelet felé haladó, gyorsan vonuló vastagabb felhőtömbök időszakosan zavarják a napsütést. Elszórtan valószínű zápor, helyenként zivatar. Szinte országszerte megélénkül az északnyugati, nyugati szél, melyet olykor - elsősorban a záporos gócok környezetében - erős lökések kísérnek. Délutánra 15 és 20 fok közé emelkedik, késő estére 7 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet.

időjárás orvosmeteorológia
Erős széllökések lehetnek ma. Fotó: Getty Images

Kettős fronthatással kell számolni

Az érkező front okozhat fejfájást, koncentrációs panaszokat, alvászavart is. A hét közepén a lehűlés és csapadék hatására csökken a pollenmennyiség a légkörben. A szél időnként megerősödik, ami csökkenti a hőérzetet. A légnyomás emelkedik.

Zivatar veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki 

  • Bács-Kiskun, 
  • Békés, 
  • Borsod-Abaúj-Zemplén, 
  • Csongrád-Csanád, 
  • Hajdú-Bihar, 
  • Heves, 
  • Nógrád 
  • és Jász-Nagykun-Szolnok megyére.

Az elszórt záporokból helyenként zivatarok alakulhatnak ki jégdara és viharos szél (55-65 km/h) kíséretében elsősorban a Dunától keletre, nagyobb eséllyel az ország délkeleti harmadában - írja a HungaroMet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!