Orvosmeteo: melegszik az idő, de a zivatarok maradnak

A kedd többnyire gomolyfelhős, de napos időt tartogat. De a pollenallergiásoknak jó hírünk van.

Kedden az északkeleti megyékben előfordulhat egy-egy zápor. Délután viszont délnyugat felől fokozatosan nő az esély zápor és zivatar kialakulására.

középkorú nő
Ma a nyugati országrészben érezhető fronthatás. Fotó: Getty Images

Ismét megélénkül az északnyugati szél, főként a középső országrészben. A legmelegebb délutáni órákban 18 és 25 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk. Az északkeleti határnál lesz hűvösebb, míg a délnyugati tájakon melegebb idő. Késő estére pedig 10 és 17 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint kedd délutánig a kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem várható. Délután délnyugaton labilizálódik a légkör, zivatarok kialakulására számíthatunk. Helyenként felhőszakadás, kisebb méretű jég és viharos széllökés is lehet. Estétől a labilis zóna beljebb araszol az országba, és a Dunántúl délnyugati felén, majd az éjféli óráktól már esetleg a Dél-Alföldön is előfordulhatnak zivatarok – kezdetben még akár felhőszakadás is.

-2,4 fokot is mértek már ezen a napon

A május 20-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -2,4 Celsius-fokot 1952-b2n jegyezték fel Putnok településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1979-ben mért eredmény tartja, amikor 34 fokot mutattak a hőmérők Örkény térségében.

Kettős front kínozhat minket

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma a nyugati országrészben érezhető fronthatás. A légkörben zajló több fokos melegedés miatt olyan időjárás-változások lehetnek, amelyek igencsak megterhelhetik az arra érzékenyek szervezetét. Gyakori lehet a fejfájás és a teljesítőképesség csökkenése.

A sok eső kimosta a virágport a levegőből, így a következő napokban az allergiásoknak nem kell jelentősebb panaszokra számítaniuk. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!