Akkor sem járunk emlőszűrésre, ha indokolt lenne

Évente nagyjából kétezer magyar nő hal meg emlőrákban, pedig a betegség rendszeres szűrővizsgálatokkal és önvizsgálattal még a korai stádiumban kiszűrhető lenne. A mellrák esetében is döntő tényező az időfaktor: minél korábban észreveszik az elváltozást, annál nagyobb eséllyel gyógyítható. Egy friss, reprezentatív kutatás szerint azonban sem a szűrésre járási hajlandóságban, sem az önvizsgálat gyakorlásában nem jeleskednek a magyar nők.

Az emlőrák a nők leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedése. Magyarországon évente mintegy 7300-7500 új tumort diagnosztizálnak, vagyis minden nyolcadik magyar nő ebben a betegségben szenved, és közülük minden negyedik – vagyis évente kétezer páciens – bele is hal. Korai felismeréssel és kezeléssel azonban az emlőrák túlélési esélye növekszik, ezért a rendszeres szűrővizsgálat és az önvizsgálat kulcsfontosságú – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében az Affidea Magyarország.

mammográfiai vizsgálat
Sem a szűrésre járási hajlandóságban, sem az önvizsgálat gyakorlásában nem jeleskednek a magyar nők. Fotó: Getty Images

Kinek és milyen szűrésre kell járnia?

45 és 65 éves kor között minden magyar nő kap meghívólevelet állami finanszírozású mammográfiás emlőszűrésre, amelyen ugyan nem kötelező részt venni, de erősen ajánlott. 35 év alatti életkor esetén még ultrahanggal vizsgálják az emlőket, erre azonban nincs közfinanszírozott, szervezett szűrőprogram, vagyis ezt a vizsgálatot mindenkinek önmagának kell megszerveznie.

Egy friss, reprezentatív kutatás alapján a magyar nők emlőszűrő vizsgálatokon való részvételi hajlandósága nagyon alacsony. A 35 évnél fiatalabb megkérdezettek 80 százaléka még sosem járt ultrahangos emlőszűrésen. Az idősebbek körében pedig ugyan többen járnak szűrésre, de még ezen az arányon is bőven lenne mit javítani: a 35 év felettiek 44 százaléka mondta azt, hogy még sosem járt mammográfiás szűrésen. Ez azért elkeserítő, mert pont ez az a korosztály, amelyben magasabb az emlőrák kialakulásának valószínűsége.

Ezek az emlőrák kockázati tényezői

Az emlőrák elsősorban az idősebb nőket veszélyezteti, de tévedés azt hinni, hogy a fiatalabbakat nem érinti. Az elmúlt évek tendenciája az, hogy Magyarországon is egyre több fiatalnál fedeznek fel emlőrákot.

A fiatalabb korosztály jellemzően már panaszokkal érkezik hozzánk emlőszűrésre, vagy családi érintettség okán. A panaszmentes, megelőzési céllal érkező fiatal páciensek száma sajnos nagyon alacsony” – mondta a több mint húszéves emlőszűrési tapasztalattal rendelkező dr. Bagi Róbert, az Affidea Magyarország radiológus szakorvosa.

A rendszeres szűrővizsgálatok elmulasztásán kívül az alábbiak tartoznak az emlőrák kockázati tényezői közé:

  • túlsúly
  • mozgásszegény életmód
  • túlzott alkoholfogyasztás
  • dohányzás
  • genetikai hajlam

A fent említett kutatás vizsgálta azt is, hogyan függ össze a családi érintettség és a szűrésre járási hajlandóság. Azoknak a 35 év alatti válaszadóknak, akiknek a családjában volt emlőrákos megbetegedés, több mint 73 százaléka még sosem volt ultrahangos emlővizsgálaton, vagyis az esetleges genetikai kockázat sem motiválja őket a szűrésre. A 35 év feletti válaszadóknál pedig ez az arány jóval alacsonyabb, viszont tekintve, hogy az ő korosztályuk a legveszélyeztetettebb, ez az eredmény is szomorú: az emlőrákos családtaggal rendelkező idősebb válaszadók 37,7 százaléka még soha nem járt mammográfiás szűrésen.

Önvizsgálat: azt sem tudjuk, hogyan kell csinálni

A havi rendszerességű emlőönvizsgálat kulcsfontosságú a betegség korai felismerésében. A rendszeres önvizsgálattal ugyanis észrevehetőek a korai elváltozások is, ez pedig akár életet is menthet! Az említett kutatás eredményei alapján azonban a magyar nők mintegy harmada sosem végez önvizsgálatot, szintén harmaduk pedig csak nagyon ritkán. Mindössze 38 százalékuk mondta azt, hogy legalább évente néhányszor megvizsgálja az emlőit.

A 20-35 évesek körében kiugróan magas azok aránya, akik azért nem végeznek önvizsgálatot, mert nem tudják, hogyan kell. Ami pedig igazán lesújtó a kutatás eredményét tekintve, az az, hogy az összes megkérdezett 65 százaléka nem is tervezi, hogy emlőönvizsgálatot végezzen. Negyedük  viszont már próbálkozott, de nem tudja, hogy jól csinálta-e.

Igazából így kellene megvizsgálni a melleket
Akár jó-, akár rosszindulatú melldaganatról van szó, a korai diagnosztizálásában kiemelt szerepet játszik az önvizsgálat. A nők többsége ugyanis akkor fordul orvoshoz, ha felfedez az emlőkön valamilyen elváltozást. Mutatjuk, mi az önvizsgálat pontos menete.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!