Ehet a kismama jégkrémet? Ezt mondja a Nébih

Egyes kórokozók a fagyasztott élelmiszerekben is előfordulhatnak. Biztonsággal fogyaszthatja-e ezeket egy várandós kismama? Erre a kérdésre adott választ a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

„A fagyasztott zöldségek és gyümölcsök, illetve a jégkrémek fogyasztása minden esetben jelent némi kockázatot a kismamák számára” – írja Facebook-oldalán a Nébih. A poszt szerint a Listeria monocytogenes baktérium például akár mínusz 22 Celsius-fokon is képes túlélni, majd az étel felengedését követően gyorsan szaporodásnak indul. Egy nem megfelelően beállított vagy használt hűtőben már néhány óra alatt olyan mennyiségben elszaporodhat, hogy legyengült immunrendszerű emberekre, illetve kisgyermekekre és kismamákra nézve egyaránt egészségügyi kockázatot jelentsen.

várandós kismama, kisgyermek, édesanya, jégkrém
A többi között a jégkrémek fogyasztása is hordozhat magában kockázatokat kisgyermekek és várandós nők esetében. Fotó: Getty Images

A baktérium ugyanakkor hőkezelés hatására gyorsan elpusztul. A legalább két-három percig forró vízben párolt, főzött zöldségek nem tartalmaznak fertőzést okozni képes Listeria baktériumot. Ezenkívül a kórokozó a savasabb gyümölcsökben sem tud szaporodni, így például a savanyú fagyasztott gyümölcsök, mint a meggy, többnyire ugyancsak biztonságosnak tekinthetők. A sárgadinnyében viszont fagyasztott állapotban is nagy számban fordulhat elő a baktérium.

Egyéb, szintén megbetegedést okozó mikroorganizmusok is jelen lehetnek a fagyasztott zöldségekben és gyümölcsökben. A málna és az eper súlyos hasmenést kiváltó norovírusokat tartalmazhat, de találtak már hepatitis A vírust is fagyasztott gyümölcskeverékben. A toxoplazmózisért felelős egysejtű, a Toxoplasma gondii leginkább a fertőzött talajjal érintkező, friss, mosatlan gyümölcsök közvetítésével kerülhet be a szervezetbe. Alapos hőkezelés során, illetve legalább két napig mínusz 20 fokon tárolva azonban ez elpusztul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!