Nem csak a lelátóról élvezetes a foci!

A focizás segíthet csökkenteni a felnőttek magas vérnyomását - állítják brit kutatók egy most megjelent tanulmányukban.

Brit tudósok 22, 31 és 54 év közötti, enyhe és közepesen súlyos hipertóniában szenvedő férfit vizsgáltak meg, akik a kutatás idején hetente kétszer egy órát áldoztak szabadidejükből a focizásra. Hat hónappal később a résztvevők vérnyomása jelentős mértékben csökkent, sőt, háromnegyedüknél teljesen visszaállt a normál értékre. Ezen felül a tüdőfunkcióik is javultak, valamint nyugalmi pulzusszámuk és testzsír-arányuk is csökkent. A kutatás részletes leírása a című szaklap márciusi számában olvasható.

"A vizsgálati eredmények is bizonyítják, hogy a foci nemcsak kiváló szabadidős tevékenység, de segíthet javítani egészségi állapotunkat is. Mint azt láthattuk, a futballhoz hasonló, aerob jellegű mozgásformák számtalan módon segíthetnek az életminőség javításában is" - nyilatkozta Peter Krustrup, az Exeter Egyetem munkatársa.

A kutatók a későbbiekben szeretnék megvizsgálni, hogy a vizsgálati eredmények az átlag népességre vonatkozva is megállják-e a helyüket.

A kezeletlen magas vérnyomás könnyen agyvérzés és veseelégtelenség kialakulásához vezethet. Korábbi felmérések bizonyították, hogy a testmozgás több mint 40 krónikus betegség megelőzésében és kezelésében segíthet. A felnőtteknek heti 150 percnyi közepesen megerőltető testmozgásra van szükségük, míg gyerekek esetében a napi egy óra testmozgás az ajánlott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!