Kevesebb zöld tea fog fogyni Londonban

Az olimpiai doppingtesztek fejlesztői a vizsgálatok módosítását vették fontolóra, miután egy új brit kutatásból az derült ki, hogy a zöld tea elrejtheti a tesztoszteront az ennek kimutatására szolgáló standard teszt elől.

Igaz, a kutatás Petri-csészében (in vitro) zajlott, így a kutatók nem biztosak abban, hogy a hatás az emberekben is ugyanígy jelentkezik. Egyes szakértők azonban úgy vélik, ezek az eredmények elég meggyőzőek ahhoz, hogy az olimpiai doppingteszteket ennek az eshetőségnek a figyelembe vételével módosítsák.

"Nagyon érdekes, hogy a közönséges tea ilyen jelentős mértékben befolyásolhatja a szteroid profilt" - nyilatkozta Olivier Rabin, a Doppingellenes Világügynökség (WADA) igazgatója, hozzátéve, hogy más élelmiszerek és italok, köztük az alkohol is elhomályosíthatja a teszteredményeket. A szakértő úgy véli, talán fel kell emelni a legálisnak minősített tesztoszteron normál küszöbértékét, hogy elkerülhető legyen az effajta interferencia.

A tanulmány során a kutatók zöld és fehér tea kivonatot adtak a tesztoszteronhoz, és azt vizsgálták, hogy a szervezetben lévő tesztoszteron kimutatására szolgáló enzim így is képes-e azonosítani. A tea a jelek szerint akár 30 százalékkal is csökkenthette a tesztoszteron koncentrációját, és akkor működött a legjobban, amikor a tesztoszteron szintje alig volt magasabb a normálisnál.

A Kingston Egyetem kutatói elmondták, egyelőre túl korai lenne megmondani, milyen hatást gyakorol a zöld tea az emberekben, de azt tudjuk, hogy más élelmiszerek is járhatnak hasonló hatással. "Nincs okunk azt feltételezni, hogy az egyetlen olyan élelmiszerre sikerült rábukkannunk a világon, amely ilyen hatást gyakorol" - mondta a Steroids szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője, Declan Naughton.

A kutató elmagyarázta, hogy a zöld tea a fehér teában is megtalálható katechint tartalmazza, amely gátolja a tesztoszteron kimutatására szolgáló enzim működését. Az enzim működésének gátlása következtében a tesztoszteron rejtve marad a szervezetben, és nem választódik ki a vizeletben, amelyben a szakértők a hormont általában tesztelik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!