A nő meg akarta tartani a babát, párja abortusztablettát kevert az italába

Gyilkossággal vádolnak egy texasi férfit, aki abortusztablettát kevert a terhes párja italába, ezért a nő elveszítette az egyébként teljesen egészséges magzatát.

Vádat emeltek gyilkosság miatt egy texasi férfi, Justin Anthony Banta ellen. A vádlott ugyanis abortusztablettát kevert várandós barátnője italába, a nő tudta nélkül – derült ki a BBC cikkéből.

szomorú nő ül a földön
A nő meg akarta tartani a babát, párja abortusztablettát kevert az italába. Fotó (illusztráció): Getty Images

Begyógyszerezte párját, hogy elvetéljen

A férfit több hónapos nyomozást követően, múlt pénteken végre letartóztatták. Banta volt élettársának elmondása szerint tavaly, amikor a nő bejelentette terhességét szerelmének, a férfi felajánlotta neki, hogy kifizeti az abortuszt. A várandós nő viszont meg akarta tartani a babát.

Ezután a nő egyszer egy kávézóban találkozott a férfival. A nő ekkor a terhessége hatodik hetében járt, és pont a találkozó előtt volt nőgyógyászati vizsgálaton, ahol megtudta, hogy a magzat teljesen egészséges. Az összejövetel után azonban a nő vérezni kezdett, így bekerült a sürgősségire, ahol néhány nappal később elvesztette a gyermeket.

A bizonyítékokat megsemmisítette

A férfit egyébként bizonyítékokkal való visszaéléssel is vádolják. A kihallgatás után ugyanis a rendőrök elkobozták a vádlott mobiltelefonját, később azonban kiderült, hogy valaki törölte róla az üggyel kapcsolatos kulcsfontosságú bizonyítékokat.

A nyomozók természetesen nem véletlenül gyanakodnak arra, hogy Banta a kihallgatás után távoli eléréssel belépett a telefonja rendszerébe és visszaállította a telefonja gyári beállításait, törölve ezzel minden információt. A vádlott ugyanis az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának informatikai részlegénél dolgozott, tehát valószínűleg pontosan tudta, hogy mit kell tennie, hogy eltüntesse a bizonyítékokat a készülékéről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!