10 évig is kínozhatnak a menopauzával járó hőhullámok

Sok nőnél még évekkel a menopauza után is jelentkeznek a hőhullámok - derül ki egy friss kutatásból.

A szakértők 255 idősebb hölgy bevonásával számszerűsítették, hogy négyötödük közepes vagy súlyos hőhullámokat tapasztalt a változókor idején, 17 százalékuk enyhét, 3 százalékuk pedig semmilyet.

Töltse ki tünetkalkulátorunkat , hogy kiderüljön, hányadán is áll a változókorral!

A testsúly is számít

Az elhízott vagy színes bőrű nők voltak a leghajlamosabbak a közepes vagy súlyos hőhullámra, míg a normális testsúlyúak alacsonyabb kockázatról tettek tanúbizonyságot. A középiskolainál magasabb végzettség 34 százalékkal csökkentette a hőhullámok veszélyét - nyilatkozták a Pennsylvaniai Egyetem Perelman Orvosi Iskolájának munkatársai.

Az eredményekből az is kiderül, hogy a közepes vagy súlyos hőhullámok átlagosan még öt évig folytatódtak a menopauza után, s a résztvevők több mint harmadánál még tíz év múlva is jelentkeztek - olvasható a Menopause című szakfolyóirat internetes kiadásában.

A tudósok hozzátették, hogy a hormonterápia a legelterjedtebb kezelési módszer. A jelenlegi ajánlások szerint ez nem tarthat tovább öt esztendőnél. Megjegyezték azonban, hogy az általában figyelembe vett három- vagy ötéves küszöb létjogosultságát nem támasztja alá tudományos bizonyíték. A hormonterápiához köthető kockázatok - például a rák vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések - révén az orvosok egy része tartózkodik a felírásától is.

"Eredményeink hangsúlyozzák az egyéni terápiás lehetőségek fontosságát. Mindenkinél egyedileg kell mérlegelni a hasznot és a kockázatokat, amikor hormon vagy nem hormon alakú kezelés kiválasztásáról van szó a menopauza tüneteinek enyhítésére" - fogalmazott a szerzőként közreműködő Ellen Freeman az egyetem közleményében.

"Míg a nem hormon alapú gyógyszerek némelyeknél enyhülést hoznak, másoknál nem olyan hatékonyak, mint a hormonterápia" - tette hozzá Freeman.

A természetes menopauza a petefészkek működésének fokozatos leállásával, a női ciklus szabálytalanná válásával járó folyamat, amelynek során a hormonértékek széles határok közt ingadoznak, majd az ösztrogénhormon termelődése le is áll. Az ösztrogén hiánya kihat az egész szervezetre: a bőrre, a hajra, a kedélyállapotra, az általános közérzetre, a libidóra, a szexuális életre, a csontokra stb. Van, aki könnyen, panaszmentesen éli át ezt az időszakot, de vannak, akik orvosi segítségre szorulnak, és igénybe veszik a menopauzális hormonterápiát, vagy a gyógynövények erejében bíznak, illetve egyéb alternatív kezeléseket részesítenek előnyben. A menopauza általában a negyvenes években kezdődik és az ötvenes évek végéig megy végbe. Olvasson erről bővebben itt!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!