Ilyen nincs! 57 éves, de húsznak néz ki

Elsőre el sem hinnéd, de a férfi 1966-ban született.

Bár már betöltötte az 57. életévét, mégis huszonévesnek néz ki Chuando Tan, aki fiatalabb korában is mindig odafigyelt magára. A férfi a ’80-as években modellként dolgozott, majd egy popbandában is énekelt. Miután a karrierje véget ért énekesként, a fotózás felé fordult, ami egy teljesen új életpályát adott neki. 

A fényképészként dolgozó Chuando egy interjúban elárulta, hogy a barátai hatására hozta létre az Instagram fiókját. 

“Ők említették, hogy az ügyfelek manapság az Instagramon vannak jelen. Azért, hogy kitűnjek a sok tehetséges fotós között megosztottam a mindennapi gondolataimat, és közzétettem néhány képet magamról is az évek alatt.” 

Az emberek gyorsan észrevették, hogy bár telnek az évek Chuando Tan egyáltalán nem öregszik. A kommentek között felmerültek a találgatások, és a férfi fiatalságának titka is. Egyesek a genetikának tulajdonították fiatalos külsejét, mások Szingapúr levegőjének, megint mások a férfi minőségi étkezésének, és a jó egészségügyi ellátásnak. Nos Chuando elárulta, hogy mit tesz azért, hogy így nézzen ki. 

Egyszerű étkezés

Meggyőződéséhez, hogy az étrendi választások jelentős szerepet játszanak mind az általános jólétében, mind a fizikai megjelenésben. Szerinte ez adja a megjelenése 70%-át. Tan reggelire hat főtt tojásfehérjét eszik meg, emellé két sárgáját a koleszterinszintje miatt. A reggelijét tejjel egészíti ki, amibe időnként gyümölcsöket is turmixol. Főételei csirkéből, rizsből, grillezett zöldségből és halból állnak. A kávét és a teát kerüli, csak vizet iszik. 

Napi 90 perc mozgás

Tan beépítette az erősítő edzést a napi rutinjába. Heti négy edzést céloz meg, de ha három jön össze, akkor sincs elkeseredve. Körülbelül 30 percet tölt súlyzósással, aztán ezt kardió edzés követi. A térdsérülése miatt a kocogás, és futás helyett gyorsgyalogol. Ha ideje engedi akkor esténként sokszor úszni megy. 

Nem használ szépségápolási szereket

Bár sokan mondják, hogy a férfi plasztikai műtéteken esett át, és speciális kozmetikumokat ken magára, ő ezt tagadja. 

“Érzékeny bőröm van, ezért csak 2 dologot használok naponta. Egy géles arclemosót, és hidratáló krémet.” 

Egyszer kipróbálta a botoxot, mert ajándékba kapott egy ilyen beavatkozást, de csalódott az eredményben, így sosem ment el újra. Azt viszont nem tagadja, hogy hajfestéket használt az ősz hajának elfedésére.

20:30-kor már az ágyban van 

Az 57 éves férfi igyekszik elkerülni, hogy este 23:00 után még ébren legyen, ezért a korai lefekvésben, és korai felkelésben hisz. Szilárd meggyőződése, hogy késő estig tartó munka, vagy filmezés nem járul hozzá a jó egészséghez. 

„Higgy nekem, érdemes korán lefeküdni. Ha eleget aludtál, több dolgot fogsz tudni csinálni napközben, ezért nem fogsz éjszakába nyúlóan fent maradni.”

57 éves, de húsznak néz ki
Hihetetlen, hogy már 57 éves a fotós (Foto: https://www.instagram.com/chuando_chuandoandfrey/)

Nemrég egy interjúban elárulta, hogy ő is fél attól, hogy öregedni kezd. 

“Érzem a nyomást, mert legbelül tudom, hogy nem vagyok olyan fiatal, mint amennyinek az emberek tippelnek. Nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy örökké fiatal lennék. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy meg sem fordult a fejemben az, hogy megtanuljam, hogy hogyan ne öregedjek meg. De ezt nem lehet elkerülni, mert az öregedés elkerülhetetlen.” 

A fotóit elnézve, ő még 80 éves korában is csak 50-nek fog kinézni. 

 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!