Szenvedést hozhat a klímaváltozás

Néhány évtizeden belül teljes régiók válhatnak élhetetlenné a hőség miatt – figyelmeztetett friss jelentésében az ENSZ és a Nemzetközi Vöröskereszt.

Ha továbbra is hasonló ütemben folytatódik a klímaváltozás, akkor a Száhel-övezetben, Afrika szarván (vagyis Északkelet-Afrikában), valamint Dél- és Délnyugat-Ázsiában a hőség olyan mértékűvé válhat, amely meghaladja az ember fizikai tűrőképességét. A következmény pedig tömeges szenvedés, halál, népességvándorlás és az egyenlőtlenségek fokozódása lesz – figyelmeztetett az ENSZ és a Nemzetközi Vöröskereszt.

hőség
Hamarosan olyan mértékűvé válhat majd a a hőség, amely már meghaladja az ember fizikai tűrőképességét. Fotó: Getty Images

Már most is több ezer áldozatot szed a hőség

Számos régióban – ahol megbízható statisztikai adatok állnak rendelkezésre – a hőség a legnagyobb meteorológiai veszélyforrás. Jelenleg is emberek ezrei esnek áldozatául a forróság következményeinek évente, a klímaváltozás előrehaladtával pedig a számuk évről évre nőni fog – hangsúlyozta Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese és Jagan Chapagain, a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) főtitkára.

A globális felmelegedés nemcsak környezeti katasztrófák egész sorát idézi elő világszerte, de a mentális egészségünkre is hatással van.

Egy újabb „csendes gyilkossal” kell szembenéznünk

A tanulmány emlékeztetett rá, hogy a 2003-as európai kánikula több mint 70 ezer, a 2010-es oroszországi hőség pedig több mint 55 ezer ember halálát okozta. Szakértők úgy vélik, hogy az évszázad vége felé világszerte annyi ember életét követelheti a hőség, mint a rák. A jelentés „csendes gyilkosnak” nevezte a hőséget, amelynek hatásai egyre erőteljesebbek lesznek az idő előrehaladtával, és hatalmas kihívások elé állítják majd az emberiséget.

Ahogy Griffiths rámutatott, a humanitárius segítségnyújtó rendszer eszköztelen egy ilyen fokú krízissel szemben. Pénz és erőforrás híján ugyanis már idén sem tudtak segíteni egyes súlyos válsághelyzetekben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!