Éjjel, kerékpározás közben lett rosszul egy budapesti férfi

Kerékpározás közben rosszul lett, majd összeesett az utcán egy 56 éves férfi szerdán, este 11 óra körül. Mutatjuk, hogyan sikerült megmenteni az életét.

„Szabó Zoltán Lajos rendőr őrmester 2023. október 4-én 23 óra körül Budapest VI. kerületében látott el járőrszolgálatot, amikor az Andrássy úton látta, hogy hárman egy földön fekvő férfit élesztenek újra” – osztotta meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

biciklis férfi a mellkasát fájlalja
Éjjel, kerékpározás közben lett rosszul egy budapesti férfi. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Jókor voltak jó helyen

Ahogy a beszámolóból kiderült, az 56 éves férfi kerékpározás közben lett rosszul, majd összeesett az utcán. Három járókelő azonnal a férfi segítségére sietett, a beteg azonban addigra már nem reagált semmire, légzése és keringése is leállt. A helyszínen lévők megkezdték az ellátását, ehhez kapcsolódott a terézvárosi rendőr.

Végül az időközben kiérkező mentők segítségével sikerült visszahozni a férfit az életbe. A beteget további orvosi ellátás céljából kórházba szállították.

Sokkoló fotó: ezért hordj biciklizés és rollerezés közben is bukósisakot!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!