Olcsóbbak lehetnek a gyógyfürdők

A Magyar Fürdőszövetség új ügyvezető elnöke Boros László Attila, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója, a szövetség eddigi alelnöke lett, akinek programjában a fenntartható fürdőüzemeltetés, a kommunikáció, a partnerség és a lobby, valamint a kutatás és innováció is szerepel.

A szövetség fókuszában a magyar fürdők fenntarthatóságának és a szolgáltatásaik minőségének javítása áll - írja a Trend FM . A szövetség új elnöke kiemelten fontosnak tartja, hogy élő kormányzati kapcsolatokkal lobbizzanak egy, a nemzeti turizmusfejlesztési célokhoz illeszkedő, önálló fürdőfejlesztési programért. Így nemzetközi összehasonlításban is növelni tudnák vonzerejüket.

Olcsóbbak lesznek a gyógyfürdők?
Csökkenteni szeretnék az adókulcsot a gyógyfürdők esetében

A szövetség szerint fontos, hogy elérjék a szakmailag már előkészített, új jogszabály hatályba léptetését, mert a fürdők napi működésére vonatkozó jogszabály 1996. óta nem változott. A következő négy év talán legerősebb lobbija azonban a gyógyászati célú fürdőbelépők és a fürdőgyógyászati kezelések társadalom-biztosítási társfinanszírozásának növelése, valamint a jelenleg 27%-os áfa-kulcs csökkentése lesz. Ennek köszönhetően az adókulcs megegyezne a vendéglátásban és a szálláshely-szolgáltatásban alkalmazott kedvezményes adókulccsal.

Boros László Attila a jövőben jelentősen javítani szeretné a Fürdőszövetség szolgáltatásait saját tagjaik részére. A szövetség elnöke emellett hatékonyabb kommunikációval erősítené a hazai fürdőkultúra ismertségét, elismertségét a hazai lakosság körében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!