Rezveratrol: természetesen sokoldalú

Laboratóriumi tesztek bizonyították, hogy a többféle növényben, például a szőlő héjában is előforduló rezveratrol nevű vegyület sokrétű biológiai hatás hordozója, fiatalon tart, segít megelőzni a szív- és érrendszeri megbetegedéseket és a rákot.

Az ezredforduló idején ezért került az érdeklődés fókuszába, azóta is lankadatlanul folynak az alapos megismerését célzó kutatások. Azt ma már mindenki tudja, senki nem is vitatja, hogy a vér koleszterinszintjével arányosan nő a koszorúér-betegségekből eredő halálesetek, a szívinfarktusok száma. Egyedül a franciák makacs szíve nem törődik ezzel: kiderült ugyanis, hogy hiába majdnem ugyanolyan magas a vérkoleszterinjük szintje, mint a magyaroké, Magyarországon mégis ötször annyian halnak meg szívinfarktus következtében, mint Franciaországban. Ezen a kutatók előbb elcsodálkoztak, azután a jelenséget elnevezték francia paradoxonnak. Azután meg elkezdték kutatni, hogy mi lehet az oka. Valószínűnek látszik, hogy a francia paradoxon magyarázata francia borospalackokba van elrejtve. Kimutatták, állatkísérletekkel és klinikai vizsgálatokkal igazolták is, hogy a vörös szőlőfajták héjában bőséggel előforduló rezveratrol nevű anyag több mint 80 százalékkal csökkenti a szívinfarktus előfordulásának esélyét.

Jegyezzük meg, az eredmények nem a vörösborokkal szemben nemzetileg elfogult franciák laboratóriumaiban születtek. A Harvard Egyetem által irányított kísérletek vezettek arra, hogy alighanem a vörösbor az egyik leghatásosabb fiatalító szer, a benne található rezveratrol pedig képes meghosszabbítani bármiféle élőlény várható élettartamát az embertől a muslicáig bezárólag - ami magyarázatot adhat arra a közismert tényre, hogy e két faj egyedei kitüntető érdeklődéssel viseltetnek a bor iránt. Bár ebből sajnos nem következik, hogy jelentős mennyiség fogyasztásával akár gyermeki állapotunkba is visszajuttathatnánk magunkat - a négykézláb járást kivéve.

Egy skót orvoscsoport egereken végrehajtott kísérletek során egyebek közt arra kereste a választ, hogy a rezveratrol mennyiben tudja ellensúlyozni a helytelen és kalóriadús táplálkozás mellékhatásait. Megállapították, hogy a túlzott mértékű evés valamennyi következményét ugyan nem képes korrigálni, de az egészségkárosodás következményeit radikálisan csökkenti. A kalóriadús étrendre fogott egereknél az emberekhez hasonlóan nőtt az elhízás, a szívroham illetve a cukorbetegség kialakulásának esélye. A rezveratrollal kezelt ilyen egerek egészségügyi mutatói azonban megegyeztek egészségesen táplált társaik mutatóival.

Hatékony antioxidánsként is számon tartják a rezveratrolt, és folyamatosan vizsgálják, hogy milyen hatással van a rákbetegségek kialakulására, megelőzésére és kezelésére. Kimutatták, hogy antioxidáns hatása van, tehát gátolja a szabadgyökök kialakulását. A jelek szerint a rezveratrol egy tumort serkentő enzim gátlása révén csökkenti a tumor fejlődését és növekedését. Egyes kutatások szerint gátolja egy olyan enzim működését is, amely a burjánzó sejtek DNS-szintéziséhez szükséges.

Ismeretesek tanulmányok, amelyek a rezveratrol pozitív hatását mutatták ki olyan betegségeknél, mint az artéria-megkeményedés, illetve az arthritis (ízületi gyulladás), továbbá néhány autoimmun betegség. Ugyancsak bebizonyították, hogy csökkenti a trombociták felhalmozódásának veszélyét, ezzel az érelmeszesedés kockázatát is. A Santiago de Compostela-i egyetem egy rezveratrollal kapcsolatos tanulmányának készítői azt is ki tudták mutatni, hogy a rezveratrolnak jelentős hatása van a kedélyállapotra.

Fontos az is, hogy a rezveratrol nem mérgező, nem ismeretes semmilyen melléhatása, egy újabb keletű kutatás alapján a napi öt grammos mennyiség sem okoz komoly mellékhatásokat. Tudunk a rezveratrol ösztrogénszerű aktivitásáról, de még nem eleget. Ezért óvatosság ajánlható azoknak a nőknek, akiknek kórtörténetében előfordul mellrák, petefészekrák vagy hüvelyrák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!