Százéves korában hunyt el Szabó Lászlóné Borsos Olga

Életének 100. évében elhunyt Szabó Lászlóné Borsos Olga, a biológiai tudományok kandidátusa, címzetes egyetemi docens, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett kutató.


Borsos Olga 1926-ban született Debrecenben. Elemi és gimnáziumi tanulmányait a debreceni Református Dóczi Leánynevelő Intézetben végezte, majd beiratkozott a Tisza István Tudományegyetem (ma: Debreceni Egyetem) Bölcsészettudományi Karának természetrajz-földrajz tanári szakára. 1949-ben középiskolai tanári oklevelet kapott, 1950-ben pedig egyetemi doktori oklevelet szerzett növénytan főtárgyból, valamint állat- és embertan melléktárgyakból. Már másodéves egyetemi hallgatóként részt vett a Növénytani Intézet munkájában - olvasható a család által küldött életrajzban.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

1950-1951-ben biológia vezetőtanárként dolgozott a debreceni Mezőgazdasági Gimnázium és Technikumban, 1951-ben az MTA tudományos munkatársnak nevezte ki a Növénytani Intézethez. 1956-ban az MTA áthelyezte a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Növényrendszertani- és Növényföldrajzi Tanszékére, ahol 1983-as nyugdíjazásáig, továbbá utána mint szerződéses tudományos főmunkatárs 1996-ig végzett kutatói-oktatói tevékenységet. 1960-ban a biológiai tudományok kandidátusa lett, 1966-ban pedig címzetes egyetemi docensi címet kapott. A tudományos kutatómunkát már egyetemi hallgató korában, 1946-ban megkezdte a debreceni Növénytani Intézetben. Az 1949-ben beadott tanári szakdolgozata, majd 1950-ben a doktori disszertációja témája a Kárpát-medence vadon termő orchideáinak rendszertani és növényföldrajzi monografikus feldolgozása volt. E témakörből készült kandidátusi értekezése is, mellyel 1960-ban elnyerte a biológiai tudományok kandidátusa címet. A szabadföldi orchideákkal végzett rendszertani, areálgeográfiai, növénycönológiai, szövettani, természetvédelmi kutatásainak - melyeket több mint öt évtizedig folytatott - eredményei számos hazai és külföldi szakfolyóiratban megjelentek. Ezenkívül számos más, egy- és kétszikű virágosnövényfaj mikroszisztematikai, florisztikai, rendszertani, anatómiai, ökológiai feldolgozását végezte. Orchidea-kutatásai mellett kutatómunkája a Lotus corniculatus agg. alakkörének teljes botanikai-biológiai feldolgozására irányult. E témakör kapcsán hívták meg 1971-ben a montreali McGill University Genetics Departmentbe, hogy vendégprofesszorként részt vegyen az intézet kutatási programjában, a Lotus nemzetség botanikai- és agrárkutatási szempontok szerinti feldolgozásában. Az ott eltöltött négy hónapban sikerült megalapoznia az MTA Tudományos Minősítő Bizottságához 1977-ben benyújtott disszertációjának anyagát. A közleményben kitérnek arra is, hogy dolgozatát az akkori Tudományos Minősítő Bizottság "tudománypolitikai" meggondolásból nem engedte megvédeni. A tanulmány számos eredménye hazai és külföldi szakfolyóiratokban és önálló könyvként is megjelent. Akadémiai kutatómunkája mellett rendszeresen részt vett mind a Debreceni Egyetem, mind az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatómunkájában is. Alapító tagja és tíz éven át elnöke volt a Magyar Orchidea Társaságnak. Tudományos munkájának egyik eredményeként egy orchidea faj, a dactylorchiza maculata varietas Olgae róla kapta a nevét. 1999-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (ma: Debreceni Egyetem) az aranydiplomát, 2009-ben pedig a gyémántdiplomát vehette át. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!