„Súlyos, tragikus balesetet is okozhat” – fontos dologra figyelmeztetik a mentők a szülőket

Ezekben a napokban sokan járják a temetőket, akár gyerekekkel együtt is. Ez a terület azonban fokozottan balesetveszélyes a kicsikre, érdemes tehát megfogadni a mentők tanácsait.

„Mindenszentek és halottak napja idején sokan keresik fel elhunyt szeretteik nyughelyét, gyakran családdal, gyerekekkel együtt” – kezdte Facebook-posztját az Országos Mentőszolgálat, amelyben a temetőjárás veszélyeire figyelmeztettek. Mutatjuk, mire érdemes figyelni ezekben a napokban.

gyerekek egy sírnál
A temető fokozottan balesetveszélyes a kicsikre, érdemes tehát megfogadni a mentők tanácsait. Fotó: Getty Images

Fontos dologra figyelmeztetik a mentők a szülőket

A hétvégi megnövekedett forgalomban az autóval közlekedőktől szokásosnál is fokozottabb figyelmet, óvatosságot kérnek. A sírokat felkeresőknek pedig a korai sötétedés miatt azt javasolják, vigyenek magukkal zseblámpát – esetleg egy láthatósági mellény is hasznos lehet.

Az Országos Mentőszolgálat emellett arra kéri a temetők látogatóit, hogy fokozottan figyeljenek a gyermekek biztonságára. „Egy régi, meglazult sírkő könnyen felborulhat, és akár súlyos, tragikus balesetet is okozhat, ha játék közben nekiütköznek vagy felmásznak rá” – figyelmeztettek.

A temetők, sírok felkeresése emellett sokaknak komoly fizikai erőpróbát, megterhelést is jelenthet, különösen az alapbetegségben szenvedőknek, a gyenge fizikumúaknak és az időseknek. Nekik azt javasolják a mentők, hogy gondosan tervezzék meg a programjukat és útvonalukat, valamint lehetőleg vigyék magukkal a rendszeresen szedett gyógyszereiket is.

Ezekre is figyelj, ha temetőbe mész

„Idén eddig 68 alkalommal keletkezett tűz temetőkben vagy azok környékén. A legtöbbször, 51 esetben a száraz növényzet gyulladt ki, 12 esetben a temetőben kihelyezett hulladéktárolók égtek, 5 alkalommal pedig sírhelyen csaptak fel a lángok” – mutatott rá oldalán megjelentetett közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tűzoltók tanácsait itt találod!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!