Felzaklatja a kutyát, ha szomorúak vagyunk

A társállatként tartott kutya felismeri, ha a gazdája feszült vagy szomorú, és sokuk tenni is akar azért, hogy ez ne így legyen.

Több mint tízezer (sőt egyes feltételezések szerint több mint százezer) év telt el azóta, hogy a kutyák és az emberek elődei szövetségre léptek a vadászatban. Hogy hatékonyabb legyen az együttműködés, az állat megtanult az ember legapróbb rezdüléséből is olvasni, hanglejtésünk, mimikánk és gesztikulációnk alapján is képesek például következtetni a hangulatunkra. Ez ráadásul nem is hagyja őket hidegen, kutatások szerint ugyanis az állatok többségét felzaklatja, ha a gazdájuk elszomorodik.

Mikor tanítható a kutya? Akár van már kutyánk, akár csak most készülünk egy négylábút befogadni az otthonunkba, nem árt minél többet tudni ezekről az állatokról. A mai napig ugyanis sok tévhit terjeng róluk. Kattintson !

Így reagálnak a kutyák az érzelmeinkre

A minnesotai kísérletbe 34 kutyát és gazdáját vonták be, az állatok változatos korúak és fajtájúak voltak. Az embereket egy üvegajtóval elválasztott helyiségbe csukták be, ahol kétféle dolgot kellett csinálniuk: a csoport egyik fele szomorú hangon ismételgette a segítség szót 15 másodpercenként, közben pedig sírdogáló hangokat hallatott. A csoport másik fele szintén 15 másodpercenként ismételgette a segítség szót, de semleges hangszínen, közben pedig a "Twinkle Twinkle Little Star" (amelyet magyarul Hull a pelyhes fehér hó címen ismerünk) című gyermekdalt dúdolta. A kutyákat eközben a könnyen kinyitható üvegajtó másik oldalához engedték, ahol jól láthatták és halhatták a gazdájukat. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az állatok hogyan reagálnak a szituációra, és milyen arányban lökik be az ajtót azért, hogy a gazdáikkal lehessenek.

A kutya képes felismerni az ember érzelmi reakcióit, és reagál is rájuk
A kutya képes felismerni az ember érzelmi reakcióit, és reagál is rájuk

Mindkét csoportból nagyjából az állatok fele nyitotta ki az ajtót, hogy a gazdájához jusson, mégis jelentős különbség volt közöttük. Azokhoz az emberekhez, akik sírtak és szomorú hangon kértek segítséget, átlagosan 23 másodperc alatt jutottak be a kutyák, míg a gyermekdalt dúdolókhoz már jóval kényelmesebb tempóban, 96 másodperc alatt találtak utat. Ráadásul a síró ember láttán az állatok is jóval feszültebbek lettek, fel-alá szaladgáltak és nyöszörögtek. Nem meglepő módon a leggyorsabban azok az állatok jutottak be a gazdájukhoz, akiknél a korábbi tesztek során is nagyobb kötődést mértek.

Mindemellett azoknak sem volt okuk az aggodalomra, akikhez nem ment be az állat még annak ellenére sem, hogy az ajtó túloldalán sírdogáltak. A kutyáknak ugyanis korábban nem mutatták meg, hogyan működik a kísérlethez használt ajtó, ráadásul az emberekhez hasonlóan ők is rosszabbul teljesítenek stresszes , feszült szituációban. Néhány állat egyszerűen túl ideges volt ahhoz, hogy utat találjon a gazdájához, némelyik pedig jól láthatóan összezavarodott, és más emberek segítségét kereste a szobában.

A kísérlet azt is jelezheti, hogy a kutyákban az emberekhez hasonló módon változó mértékű az empátia. Néhány jobban felzaklatja magát, ha a gazdája feszült vagy szomorú, és azonnal közel akar hozzá kerülni, míg mások kevésbé éreznek késztetést a vigasztalásra.

Forrás: Time

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.