Veszélyes vírust hozott haza Indonéziából két nő – ezt kell tudni a szúnyogok által terjesztett kórokozóról

Két import eredetű, vírusos vérzéses lázas megbetegedést is igazoltak Magyarországon az év 12. hetében. Mutatjuk, mit kell tudni a veszélyes kórokozóról.

„Számtalan katasztrófa történt már a világban, amikor egy vírus vagy baktérium milliók halálát okozta. Legfrissebb tapasztalatunk a Covid19-cel van, amely 2020-ban ütötte fel fejét hazánkban is. (…) Most a helyzet még nem ilyen vészes, azonban egy 52 éves Fejér vármegyei nő veszélyes vírust hozott haza magával” – írta meg nemrég Fejér vármegye megyei hírportálja, a Feol. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) által is megerősített információk szerint 49 éves Győr-Moson-Sopron vármegyei nő ugyancsak megfertőződött, és mindketten Indonéziában tartózkodtak a betegség lappangási idejében.

ázsiai tigrisszúnyog
A fertőzött szúnyogfajták jelenleg nagyjából 110 országban vannak jelen, leginkább a trópusi és szubtrópusi országokban. Fotó: Getty Images

Mit kell tudni a veszélyes kórokozóról?

A laboratóriumi vizsgálattal kimutatott dengue-vírust elsősorban szúnyogok terjesztik. A fertőzött szúnyogfajták jelenleg nagyjából 110 országban vannak jelen, leginkább a trópusi és szubtrópusi országokban, ahol a malária után ez a fertőzés a második leggyakoribb.

A fertőzésre általában az alábbi tünetek hívják fel a figyelmet:

  • láz
  • fejfájás
  • kanyaróra emlékeztető kiütések
  • izomfájdalmak
  • ízületi fájdalmak
  • súlyos fázisában vérzéses tünetek, a véralvadást segítő vérlemezkék számának csökkenése révén

Csonttörő láznak is nevezik

A dengue-lázat csonttörő láznak is nevezik, ám ez kissé félrevezető, valódi csonttörést ugyanis a fertőzés nem idéz elő. Az elnevezés abból ered, hogy ritka esetben a beteg akkora fájdalmakat élhet át, mint amilyet csonttörés esetén tapasztalni. A betegség egyeseknél akár életveszélyes állapotot is kiválthat.

Aggodalomra jelenleg nincs ok, az eset egyszeri volt, és a vírus megelőzésére nagyjából egy évtizede fejlesztettek ki védőoltást, azonban az elsődleges megoldást a WHO javaslata szerint a szúnyog populáció csökkentése, illetve a csípésektől való védekezés jelenti” – írták a cikkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.