Tömegek vándorolhatnak el a klímaváltozás miatt

Több mint 200 millió ember vándorolhat el lakhelyéről 2050-ig a klímaváltozás miatt.

Mintegy 216 millió ember vándorolhat el lakhelyéről hazáján belül 2050-ig a világ hat nagy régiójában a klímaváltozás miatt - derül ki a Világbank hétfőn közzétett jelentéséből. A tanulmány szerint az ivóvízkészletek elérhetőségével, a növénytermesztéssel és a tengerszint-emelkedéssel kapcsolatos lassú éghajlatváltozási folyamatok fokozatosan növekvő terhet jelentenek az emberek megélhetésére és jólétére.

A felmelegedést így lehetne lelassítani A világ kőolaj- és földgázkészlete 60 százalékának, a széntartalékok esetében pedig 90 százaléknak a föld alatt kellene maradnia 2050-ig, hogy megvalósulhassanak a párizsi klímaegyezmény céljai - állítják új számításaik alapján a londoni egyetem (UCL) kutatói.

A szegényebb régiókból indulnak el tömegesen

A mostani dokumentum a hasonló témában 2018-ban publikált, úgynevezett Groundswell jelentésre támaszkodik, amely elsősorban a Szaharától délre található afrikai térségekben, Dél-Ázsiában és Latin-Amerikában modellezte a klímaváltozást, de prognózisokat készített Kelet-Ázsia és a csendes-óceáni térség, Észak-Afrika, valamint Kelet-Európa és Közép-Ázsia térségét illetően is. A jelentés megállapítása szerint a következő három évtizedben jelentősen megnőhet az országokon belüli migráció, különösen a szegényebb és a legkiszolgáltatottabb térségekben kockára téve a fejlesztés terén korábban elért eredményeket.

Mintegy 216 millió ember vándorolhat el lakhelyéről hazáján belül 2050-ig. Fotó: Getty Images
Mintegy 216 millió ember vándorolhat el lakhelyéről hazáján belül 2050-ig. Fotó: Getty Images

A dokumentum előrejelzései szerint csak a szubszaharai térségben 86 millióan vándorolhatnak el 2050-ig a klímaváltozás következtében lakhelyükről, de anélkül, hogy elhagynák a régiót. Kelet-Ázsiában és a csendes-óceáni térségben 49 millió, Dél-Ázsiában 40 millió ember lehet érintett a migrációs mozgásban.

"A klímaváltozás (...) elvándorlásra kényszerítheti az embereket. Már 2030-ban megjelenhetnek egyes államokban a klímaváltozás következtében kialakult migrációs gócpontok, és ez a folyamat idővel felerősödik" - mondta Kanta Rigaud és Viviane Clement, a tanulmány két szerzője. "Még mindig van lehetőség tenni valamit. A károsanyag-kibocsátás csökkentése és annak biztosítása, hogy a fejlesztések környezettudatosak, rugalmasak és inkluzívak, minden bizonnyal kulcselemét jelentik a klímaváltozás előidézte humán költségek mérséklésének" - húzta alá Rigaud és Clement. Hozzátették, hogy ilyen módon akár 80 százalékkal is mérsékelhető lenne a belső migráció mértéke.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra