Évente ennyi életet követel a rossz levegő

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott levegőminőségi határértékek betartásával évente több mint 50 ezer ember korai halálát lehetne megakadályozni Európában - derült ki egy friss kutatásból.

Amerikai kutatók szerint a koronavírus-járvány miatt sok helyen kötelezővé vált maszkviselés a légszennyezettség negatív egészségügyi hatásaival szemben is védelmet nyújthat bizonyos mértékben. Részletek itt.

A WHO becslései szerint a levegőszennyezettség évente nagyjából hétmillió ember haláláért felelős, egyszersmind világszerte a megbetegedések egyik vezető kiváltó oka. A világszervezet által meghatározott határérték köbméterenként 10 mikrogramm a 2,5 mikronos finomszemcsés anyagok (szálló por) légköri koncentrációjára vonatkozóan, a nitrogén-dioxid esetében pedig 40 mikrogramm per köbméter.

A légszennyezettség csökkentésével több tízezer életet lehetne megmenteni évente Európában
A légszennyezettség csökkentésével több tízezer életet lehetne megmenteni évente Európában. Fotó: Getty Images

Egy, a The Lancet Planetary Health című folyóiratban szerdán publikált tanulmány készítői csaknem ezer európai városra kiterjedően becsülték meg a szóban forgó két légszennyező anyaghoz köthető elhalálozások arányát. A barcelonai Globális Egészségügyi Intézet (ISGlobal) kutatóinak eredményei szerint a szálló por és a nitrogén-dioxid légköri koncentrációinak küszöbértékre való csökkentésével évente csaknem 52 ezer ember idő előtti halálát lehetne megakadályozni Európában.

Az eredmények szerint Spanyolország, Belgium, Olaszország és Franciaország nagyvárosaiban a legmagasabb a nitrogén-dioxid-kitettséggel összefüggő halálozások aránya, míg a szálló por esetében az olaszországi Pó-síkság, Lengyelország déli része és Kelet-Csehország áll az élen. A két vizsgált légszennyező anyaggal összefüggő elhalálozások aránya az észak-európai városokban a legalacsonyabb.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra