A növényevőket jobban fenyegeti a kihalás

A kutatók szerint bizonyos emberi tevékenységek nagyobb hatással lehetnek a növényevőkre, mint másokra.

A növényevőket, legyen szó emlősökről, madarakról vagy hüllőkről, jobban fenyegeti a kihalás veszélye, mint a ragadozókat - állapították meg amerikai kutatók, akik 24 500 élő és már kihalt faj tanulmányozására alapozták eredményeiket. A Science Advances című folyóiratban publikált eredmények szerint a növényevők körében magasabb volt a kihalási arány az elmúlt 50 ezer évben, mint a táplálékháló más szintjein, és a folyamat a mai napig tart.

A nagytestű növényevők, például az elefántok esetében a legnagyobb a fenyegetettség. Fotó: Getty Images
A nagytestű növényevők, például az elefántok esetében a legnagyobb a fenyegetettség. Fotó: Getty Images

A teknősök és az elefántok nagyobb veszélyben vannak

Mindez ellentmond annak az elképzelésnek, hogy a ragadozók a legsérülékenyebb állatok kiterjedt élőhelyük és lassú populációnövekedési rátájuk miatt. Az eredmények szerint a növényevő hüllők - köztük a teknősök, valamint a nagytestű növényevők, például az elefántok - esetében a legnagyobb a fenyegetettség.

Ötször gyorsabban halnak ki a madárfajok, mint korábban gondolták. Az állatok ráadásul jelenleg ezerszer gyorsabban tűnnek el az ember megjelenése előtti korokhoz képest - állapították meg a norvég kutatók. Részletek itt.

A Utah-i Állami Egyetem ökológusa, Trisha Atwood és kollégái először a jelenkori kihalási kockázati mintákat vizsgálták a táplálékháló más-más szintjein lévő növényevő, mindenevő és ragadozó emlősök, madarak, valamint hüllők körében. Ugyanezt az elemzést végezték el az Afrikában, Észak-Amerikában és Dél-Amerikában 11 ezer évvel ezelőtt, valamint Ausztráliában 50 ezer évvel ezelőtt kezdődött késő pleisztocén kor fajainak esetében. Végül megnézték, hogy a testméret és a táplálékhálóban elfoglalt hely miként befolyásolja 22 166 ma élő faj fenyegetettségét.

A szakemberek szerint noha feltehetőleg számos tényező áll a jelenség hátterében, bizonyos emberi tevékenységek nagyobb hatással lehetnek a növényevőkre, mint másokra. "Az invazív gerincesek (például a patkányok), rovarok (tűzhangyák) és növények (hottentottafüge) mind közrejátszottak számos hüllő populációjának hanyatlásában, sőt kipusztulásában is" - húzták alá a kutatók. Az eredmények szerint a betolakodó fajok, a szennyezés és a természetes élőhelyek megbolygatása aránytalan mértékben hat a kistestű növényevő madarakra. A kutatók szerint ugyanakkor vannak kivételek: a tengeri élőhelyek ragadozói fokozott kihalási kockázattal néztek szembe, ami azt sugallja, hogy szárazföldi társaiknál nagyobb nyomás nehezedett rájuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra