Kipusztulhat a halfajok 60 százaléka

A halak 60 százaléka számára végzetes lehet a klímaváltozás egy friss kutatás szerint.

A halak számára jóval nagyobb veszélyt jelent a klímaváltozás az eddig véltnél: a világ halfajai 60 százalékának szaporodását fenyegetheti a növekvő vízhőmérséklet, ha a melegedés zavartalanul folytatódik. Nemcsak a tengerek, hanem a tavak és folyók halai is veszélyben vannak - közölte az Alfred Wegener Sarkvidék- és Tengerkutató Intézet (AWI) Bremerhavenben. Kiterjedt kutatásukkal jelentős ismereteket szereztek arról, milyen következménye lehet a klímaváltozásnak a világ halállományára. Eredményeikről a Science című tudományos lapban számoltak be.

Klímaváltozás: egyre melegebb lesz Bár hűvösen kezdődött a 2018-as év, a nyár mégis a feljegyzések kezdete óta mért legmelegebbnek bizonyult. Tavaly nyáron ugyanis csaknem másfél Celsius-fokkal volt melegebb az átlagosnál - olvasható az aktuális klímajelentésben. Kattintson a részletekért!

A kihalás szélére sodorhatja őket a klímaváltozás

Az elemzés szerint jóval nagyobb a kockázat az eddig véltnél, figyelembe véve, hogy a halak bizonyos életszakaszukban különösen érzékenyen reagálnak a hőmérséklet változására. Kevésbé tolerálják például a meleget a szaporodáskor. Az ívási területek vizének hőmérséklete jelentősen befolyásolja az egyes fajok szaporodásának sikerét, a halakat így nagyon érzékennyé teszi a klímaváltozásra - véli az AWI. Ebből kiindulva a biológusok 694 halfaj hőmérsékleti toleranciájára vonatkozó tudományos adatokat elemezték.

Azt vizsgálták, milyen hőmérsékleti keretek között tudnak életben maradni a halak ívásra kész állapotban, embrióként, lárvaként és kifejlett állatként a párzási időszakon kívül. "Eredményeink szerint embrióként és ívásra kész felnőttként jóval érzékenyebbek a melegre, mint lárvaként és ivarérett felnőttként a párzási időszakon kívül"- hangsúlyozta Flemming Dahlke, az AWI kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

A halfajok 60 százalékára is végzetes lehet a klímaváltozás. Fotó: Getty Images
A halfajok 60 százalékára is végzetes lehet a klímaváltozás. Fotó: Getty Images

Második lépésként azt elemezték, milyen mértékben emelkedhet az ívási területeken a víz hőmérséklete. Ehhez a klímaváltozás olyan lehetséges forgatókönyveit használták, melyek a következő klímajelentés alapjául is szolgálnak.

"Ha az emberiségnek sikerül a klímamelegedés mértékét 2100-ig 1,5 Celsius-fokban korlátozni, akkor az általunk vizsgált halfajoknak csupán 10 százaléka kényszerül arra, hogy a meleg víz miatt elhagyja a jelenlegi ívási területet" - mondta Hans-Otto Pörtner társszerző. Viszont ha az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke továbbra is magas vagy nagyon magas szintű marad, akkor öt vagy annál több Celsius-fokos átlagos melegedéssel is számolni lehet a kutatók szerint, ami a halfajok akár 60 százalékát is veszélyeztetheti.

Az érintett fajok ekkor arra kényszerülnek, hogy vagy evolúcióbiológiai szempontból alkalmazkodnak - ez a folyamat azonban túl sokáig tart -, vagy szaporodási időszakukat egy másik évszakba, vagy másik helyre teszik át. Egy ilyen változtatás néhány fajnak sikerülhet. De tekintve, hogy a halak hosszú idő alatt igazították szaporodásukat speciális élőhelyekhez, ciklusukat pedig a meghatározott táplálékkínálat és a tengeri áramlatok befolyásolják, az ívási területek kikényszerített áthelyezése hatalmas problémákat okozhat - fejtette ki Dahlke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!