A klímaváltozás újabb drasztikus következménye

Nem lehet megmenteni Németország gleccsereit, akár tíz éven belül elolvadhat az "örök" jég - derült ki a csütörtökön Münchenben bemutatott második bajorországi gleccserjelentésből.

Az évszázad végére a gleccserek 92 százaléka eltűnhet az Alpokból a klímaváltozás hatására. Részletek itt.

"Bajorországi gleccsereink napjai meg vannak számlálva", eltűnésük a korábban véltnél hamarabb bekövetkezhet - mondta el Thorsten Glauber bajor környezetvédelmi miniszter. Eddig a szakértők abból indultak ki, hogy az öt még megmaradt németországi gleccser eltűnése 2050-ig eltarthat. Mindegyik Bajorországban található. Ezek a Zugspitzéről induló Höllentalferner, a Schneeferner északi és déli vonala, valamint a berchtesgadeni Alpokban lévő Blaueis és Watzmann-gleccser.

Tíz éven belül elolvashat az összes bajorországi gleccser, köztük a Höllentalferner is
Tíz éven belül elolvadhat az összes bajorországi gleccser, köztük a Höllentalferner is. Fotó: Getty Images

"A kis jégkorszag vége, 1850 óta a gleccserek felületének nagyjából 88 százalékát, térfogatának több mint 90 százalékát elveszítettük" - mondta Christoph Mayer glaciológus, a Bajor Tudományos Akadémia munkatársa. A több mint négy négyzetkilométernyi jégfelület kevesebb mint fél négyzetkilométerre csökkent. "A Bajorországban még meglévő gleccserek térfogata csupán fele annak, mint amennyi az elmúlt tíz évben elolvadt" - mondta Mayer. Különösen súlyosan érintett a déli Schneeferner, melynek ma már csak maradványai láthatók, és a becslések szerint néhány év alatt teljesen el fog tűnni.

A Blaueis és a Watzmann-gleccser sem fogja már sokáig bírni, és még a viszonylag robusztus északi Schneeferner is 250 liter olvadékvizet veszít másodpercenként. A jelenségért Mayer és a kutatók szerint a klímaváltozás tehető felelőssé. Ebben nemcsak az Alpok térségében a németországi átlagnál erőteljesebben emelkedő hőmérséklet a ludas, hanem fontos tényező a levegő nedvességtartalma, valamint a gleccsereken és a körülöttük lévő területeken lévő sötét felületek aránya is.

"A harminc évvel ezelőtti klímában a bajor gleccserek még jól megéltek, a mai sugárzási és hőmérsékleti viszonyok között azonban már nem" - fejtette ki Mayer. A gleccserek olvadásának az Alpokban mindenütt megmutatkoznak a hatásai, például a lakosság ivóvízellátásában is. Ráadásul Németország állat- és növényfajainak mintegy 60 százaléka az Alpok térségében él, ezek közül sok létét fenyegeti a klímaváltozás - emelte ki Glauber.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!