Veszélyben az ukrán egészségügyi ellátás

Veszélybe került az ukrajnai egészségügyi ellátás az Oroszország által indított háború miatt – figyelmeztetett Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője.

Nemrég írtunk arról, hogy Ukrajnában a háború miatt visszatérhetnek olyan rég nem látott fertőző betegségek, mint a járványos gyermekbénulás, a kolera vagy a tífusz. Most a WHO európai elnöke hívta fel arra a világ figyelmét, hogy fennáll a kolerajárvány veszélye, és nő a szexuális visszaélés száma is.
 Hans Kluge azt mondta, hogy jelenleg minden harmadik ukrán páciens azzal a problémával szembesül, hogy nem tud hozzáférni gyógyszereihez, a konfliktusövezetekben élő betegek ötöde pedig pszichológiai segítségre szorul. 

Az ország keleti részéről érkezett ukránok orvosi kezelést kapnak Lvivben. Joe Raedle/Getty Images

Már több mint 220-szor támadtak kórházakat

A WHO azt szorgalmazza, hogy vizsgálják ki a kórházakra mért fegyveres csapásokat. „Az egészségügyi ellátórendszer ellen 226 támadást igazoltak Ukrajnában. Ez naponta csaknem három támadást jelent február 24-e óta. Ezekben legalább hetvenöt ember vesztette életét és ötvenkilencen megsebesültek” – ismertette.

Kijelentette, hogy semmivel sem lehet igazolni az egészségügyi dolgozók elleni támadásokat, és sürgette az incidensek kivizsgálását. „Egyetlen egészségügyi szakembernek sem lenne szabad a penge élén táncolva űznie foglalkozását” – tette hozzá.


Tagadják, hogy civileket támadtak volna

Oroszország határozottan tagadja, hogy hadművelete során civileket is támadna. Jarno Habicht, a WHO ukrajnai képviseletének vezetője szerint azonban több gondozóközpont, kórház és mentőkocsi károkat szenvedett az orosz támadások során. Habicht megemlítette továbbá, hogy gondot okoz a koronavírus-járvány is, amely továbbra sem ért véget. Szorgalmazta, hogy ki kellene terjeszteni az oltási programot, illetve meg kellene erősíteni a szűrővizsgálatok rendszerét is.


Dorit Nitzan, a WHO ukrajnai incidenskezelési menedzsere hozzátette, hogy a többhetes ostrom nyomán orosz erők kezére került Mariupol azon területek között van, ahol esetleg kitörhet a kolerajárvány.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.