Rákot okozott a hintőpor, milliárdos kártérítést ítéltek meg

Első fokon 15 millió dollár, átszámítva mintegy 5,5 milliárd forint kártérítés megfizetésére kötelezte egy amerikai bíróság a Johnson & Johnsont. A céget egy férfi perelte be azzal a váddal, hogy hintőporuk hosszú távú használata miatt alakult ki nála rákos megbetegedés.

Evan Plotkin 2021-ben indított pert, miután egy ritka ráktípussal, mezoteliómával diagnosztizálták – írja a Reuters hírügynökség. Ez a mellhártya rosszindulatú daganata, amely sok esetben azbesztártalom következtében alakul ki. Akár évtizedekig is lappanghat, kialakulását követően viszont jellemzően gyorsan romlik az érintettek állapota. Plotkin azt állítja, hogy betegségét a Johnson & Johnson babahintőporának belégzése váltotta ki, amely szintén azbesztet tartalmazott.

hintőpor
Hintőpor okozta rákos megbetegedés miatt perelik több tízezren a Johnson & Johnsont. Fotó: Getty Images

„Evan Plotkin és ügyvédi csapata örömét fejezi ki amiatt, hogy az esküdtszék ismét felelősségre vonta a Johnson & Johnsont azért, mert olyan babahintőport forgalmazott és reklámozott, amely kapcsán tudomása volt arról, hogy azbesztet tartalmaz” – közölte a Reuters megkeresésére Ben Braly, a férfi egyik ügyvédje. Az ügyben a Connecticut állami felsőbíróság hozott ítéletet, amely szerint a cégnek a 15 millió dolláros kártérítésen túl további büntetést is fizetnie kell majd, ám annak összegét egyelőre nem határozták meg.

Erik Haas, a Johnson & Johnson jogi osztályának globális szintű peres ügyekért felelős alelnöke az ítéletet követően arról adott ki közleményt, hogy a vállalat fellebbezni fog a szerintük hibás bírói döntés ellen. Úgy vélik, a per során a bíró megakadályozta, hogy az esküdtsék megismerhessen az ügy kapcsán kritikus jelentőségű tényeket. „Ezek a tények pedig azt mutatják, hogy az ítélet összeegyeztethetetlen a több évtizedes független tudományos értékelésekkel, amelyek megerősítik, hogy a zsírkő (az érintett hintőpor alapanyaga – a szerk.) biztonságos, nem tartalmaz azbesztet és nem okoz rákot” – fogalmazott Haas.

A Johnson & Johnson 2020-ban kivonta az amerikai piacról zsírkő, avagy talkum alapú hintőporait. Ezzel együtt jelenleg is több mint 62 ezer ember pereli a céget petefészek- és egyéb nőgyógyászati rákok miatt, amelyekért az említett összetevőt teszik felelőssé. A cég csődvédelmet kérve egy 9 milliárd dolláros megegyezés keretében igyekszik lezárni ezeket a pereket. A megállapodástervezet ugyanakkor nem terjed ki az olyan, lényeges kisebb számú esetekre, mint Plotkiné is, ahol mezotelióma miatt fordultak bírósághoz a felperesek. Ami viszont minden esetben közös, hogy a felperesek arra hivatkoznak: a cég talkumból készült termékei, beleértve az egykor rendkívül népszerű babahintőport is, azbeszttel, egy közismerten rákkeltő vegyülettel voltak szennyezettek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.